2024. április 19. Emma
Késeléssé fajult a vita korábbi zárkatársak között
minap.hu
|
2018. október 09. 09:09
|
frissítve: 2018. október 11. 16:19
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt négy férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt.

A vádlottak 2017. június közepén a délutáni órákban Sárospatakon a vasútállomás épületénél tartózkodtak, több ismeretségi körükbe tartozó személyek társaságában. A vádlottak közül a 41 éves férfi és 23 éves férfi már korábbról is ismerték egymást, ugyanis más ügyben a szabadságvesztés büntetésüket közösen töltötték, és a börtönben konfliktus alakult ki közöttük. Ennek ellenére találkozásuk alkalmával először üdvözölték egymást, később azonban a korábbi ellentét miatt durva, becsmérlő kifejezésekkel vitatkozni kezdtek, majd verekedni hívták egymást, és dulakodás alakult ki közöttük – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

Ebbe a helyzetbe avatkozott bele az egyik további vádlott, és a dulakodó felek közül az egyiket meg akarta ütni, de az sikertelen volt. Ekkor a 41 éves vádlott kést vett elő, és azzal indult korábbi zárkatársa, a 23 éves vádlott felé. Ezt látva, a 19 éves vádlott-társuk oly módon beavatkozott, hogy a kést rántó vádlottat az arcán megütötte, majd megragadta és ellökte, amitől az hanyatt fekve a földre került. A földön lévő vádlott a kezében lévő késsel hadonászott az őt földre vivő férfi felé, amiközben a 19 éves vádlott észrevette, hogy a
40 éves férfi vádlott-társuk egy késsel támadólag felé indul. Védekezésül felemelte a bal kezét, ugyanekkor azonban az általa korábban földre vitt vádlott felállt, jobb kezével magához húzta a vádlottat és a kezében lévő késsel félkörös mozdulattal mellkason szúrta.

A szúrás következtében a 19 éves vádlott súlyos, közvetetten életveszélyes sérülést szenvedett, amely szakszerű orvosi ellátás hiányában, ki nem zárhatóan halállal is végződhetett volna.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség a szúrást kivitelező letartóztatásban lévő vádlottal szemben és további két vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást, míg egy vádlottal szemben közérdekű munka büntetést indítványozott.  

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat