2024. május 07. Gizella
Késes támadás történt Bajorországban, egy ember meghalt
MTI
|
2016. május 10. 09:23
|
frissítve: 2016. május 11. 15:54
Késes támadást követtek el kedden Bajorországban, négyen megsebesültek – jelentette a Bayerischer Rundfunk (BR) bajor tartományi közszolgálati műsorszolgáltató. Később jelentették, hogy az egyik áldozat belehalt sérüléseibe!

Az újabb fejlemények a támadás ügyében:

Iszlamista háttere lehet a keddi bajorországi késes támadásnak a tartományi bűnügyi hivatal (LKA) szerint. A szóvivőjük elmondta, hogy a München melletti Grafingban az elővárosi vasút (S-Bahn) helyi állomásán végrehajtott támadás közben a feltételezett elkövető több olyan jelszót skandált, amelyek alapján egyértelműen politikai vagy iszlamista motivációra lehet következtetni – számolt be a Bayerischer Rundfunk (BR) bajor tartományi közszolgálati médiatársaság. 

Joachim Herrmann bajor belügyminiszter Münchenben újságíróknak elmondta, hogy a hatóságok még nem állapították meg a helyszínen elfogott feltételezett elkövető személyazonosságát, de valószínűleg német állampolgárról van szó. 

A támadás lehetséges hátteréről azt mondta, hogy tisztázni kell még kérdéseket, a többi között azt, hogy kábítószer hatása alatt állt-e a feltételezett elkövető.

Hozzátette, hogy a támadás négy áldozata közül egy meghalt, egy pedig életveszélyes állapotban van. Két áldozatot könnyebb sebesüléssel ápolnak. 

Sajtóértesülések szerint a feltételezett elkövető 27 éves, német állampolgár és nem bajorországi illetőségű. Kedden reggel 5 óra körül válogatás nélkül rátámadt emberekre egy 10 centiméteres pengéjű késsel az állomás épülete előtt, majd az állomás peronján.

Az áldozatok mind férfiak, a halálos áldozat 50 éves, a három sebesült 43, 55, illetve 58 éves.

Korábban írtuk:

    A München melletti Grafingban az elővárosi vasút (S-Bahn) egy megállójában kora reggel egy fiatalember egy embert életveszélyesen, hármat könnyebben megsebesített. Fél 10 körül már arról adott hírt a német média, hogy az egyik áldozat belehalt sérüléseibe.

keses_tamadas_ill.jpg

A feltételezett elkövetőt rendőrök lefogták és őrizetbe vették.

A Bayerischer Rundfunk jelentése szerint szemtanúk azt mondták, hogy a késelő az Allah akbar! (Allah hatalmas!) felkiáltással támadt áldozataira. Vannak ennek ellentmondó állítások is. A nyomozást vezető müncheni ügyészség hírzárlatot rendelt el.

A BR szerint a feltételezett elkövető német, és eddig nem volt dolga a rendőrséggel.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat