Már húsvét előtt is imádkoznak a fogvatartottak a Miskolci Büntetés-végrehajtási Intézet kápolnájában a lelkész vezetésével. A rácsok mögött négyszázan várják az ünnepet.
– Próbálom felfogni, elfogadni azt, hogy itt vagyok bent, és beletörődni, belenyugodni ebbe a helyzetbe – mondta el Botos László, az egyik előzetesben lévő fiatal. – Próbálom eltölteni az időt, segítek a dekorálásban, folyosót díszítek ilyenkor, mikor jön az ünnep.
Az intézetben már hagyomány, hogy a raboknak nemcsak a hétvégéken, hanem az ünnephez kapcsolódva is szerveznek programokat, és foglalkozásokat.
– Különböző sportolási és kulturális tevékenységekbe vonjuk be a fogvatartottakat – avatott be Csízi Gábor osztályvezető-helyettes a börtönéletbe. – Például lesz húsvéti locsolóvers-írás, húsvéti képeslapfestés, tojáshímzés, kvízjátékműsorok, egyházi illetve más tevékenységek is.