- Elsőrendű vádlott bűnös, kettő rendbeli sikkasztás bűntettében – ez is elhangzott a Miskolci Törvényszék ítélethirdetésében. A büntetőügynek két vádlottja van, közülük csak a másodrendű vádlott jelent meg a tárgyaláson. Az elsőrendű vádlott két évet, a másodrendű pedig egy év négy hónapot kapott.
2008. augusztus első napján jönnek létre ezek az okiratok, kötnek hitelszerződést, kamattámogatott hitelt, ugyancsak ezt rögzítik, hogy 20 lakás, 7 üzlet, 19 kocsibejáróknak a finanszírozására fogják fordítani – közölte Turai Ágnes bíró.
A vádlottak egy építőipari kft. vezetői voltak. A cég új építésű ingatlanok kivitelezésével foglalkozott.
Ezt a társasházat kezdték építeni 2008. tavaszán és 2009-ben elkezdték értékesíteni a lakásokat. A vádlottak a sértettekkel, vagyis a vevőkkel adásvételi szerződéseket kötöttek úgy, hogy a vevőknek a kialkudott vételárat a pénzintézetnél vezetett óvadéki bankszámlára kellett volna befizetniük. A sértettek azonban a vádlottak szóbeli felhívására az egyes vételárrész összegeket készpénzben a vádlottak kezébe adták, azok pedig nem kerültek rá a banki óvadéki számlára.
A bíróság határozatát az elsőrendű vádlott ügyvédje és a másodrendű vádlott is megfellebbezte.