A Diákolimpia Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokságon összesen közel tízezer gyermek versenyzett, közülük került ki az 1136 döntős. Ők a hétvégi eseményen 5 fős iskolai csapatokban mérkőztek meg a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címért a budapesti Ikarus BSE Atlétikai Centrumban.
Az esemény szombati napján a III-IV. (felső tagozatos) korcsoport magasugrás, távolugrás, súlylökés, kislabdahajítás és 10x200m váltófutás versenyszámokban mérte össze tudását, míg vasárnap az V-VI. (középiskolás) korcsoport került sorra magasugrás, távolugrás, súlylökés, diszkoszvetés, gerelyhajítás, 4x800m, ill. 4x1500m váltófutás és svédváltó versenyszámokban.
Megyénket az általános iskolások versenyén összesen 5 iskola 14 csapattal képviseltette magát, amelyekből kiemelkedik a Pollack Mihály Általános Iskola (Kazincbarcika) 7 csapat részvétellel és a Miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium 4 csapat részvétellel. Középiskolások versenyében 2 iskola képviselte megyénket, a Földes Ferenc Gimnázium (Miskolc) 1 versenyszámban, míg a Diósgyőri Gimnázium 5 versenyszámban is jelent volt.
Iskoláink összesen 2 Országos Bajnoki címet zsebelhettek be és további 7 alkalommal állhattak fel a dobogó valamely fokára.
A fantasztikus hangulatú versenyen az alábbi borsodi eredmények születtek született:
III-IV. korcsoport, lányok:
Magasugrás:
2. helyezett: Kazincbarcika, Pollack Mihály Általános Iskola – 1.4000 m
Testnevelő: Tóthné Szepesi Éva
5. helyezett: Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc – 1.3125 m
Testnevelő: Virosztekné Szakál Ildikó
Távolugrás:
6. helyezett: Kazincbarcika, Pollack Mihály Általános Iskola – 4.4800 m
Testnevelő: Tóthné Szepesi Éva, Görcsös Lászlóné
Súlylökés (3 kg):
6. helyezett: Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc – 8.6225 m
Testnevelő: Virosztekné Szakál Ildikó
Kislabdahajítás:
7. helyezett: Bőcsi Általános Iskola és AMI – 42.7275 m
Testnevelő: Dienes Anett
8. helyezett: Ózd, Bolyky Tamás Általános Iskola – 42.6250 m
Testnevelő: Albert Csaba
III-IV. korcsoport, fiúk:
Magasugrás:
1. helyezett: Kazincbarcika, Pollack Mihály Általános Iskola – 1.5750 m
Csapattagok: Géczy Ákos, Urbánszki Antal, Hojdák Gábor, Lakatos Krisztián, Mátyás Dominik
Testnevelő: Béres Csaba
Távolugrás:
3. helyezett: Kazincbarcika, Pollack Mihály Általános Iskola – 5.1175 m
Testnevelő: Oláh Zsoltné
Súlylökés (4 kg):
2. helyezett: Miskolc, Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium – 10.5600 m
Testnevelő: Molnár Attila Balázs
4. helyezett: Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola – 10.5175 m
Testnevelő: Barna Imre
5. helyezett: Miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola –10.1100 m
Testnevelő: Kajtor Csaba
Kislabdahajítás:
7. helyezett: Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola – 51.5075 m
Testnevelő: Görcsös Lászlóné
10 x 200 m vegyesváltó (fiú-leány):
2. helyezett: Miskolc, Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium – 4:34,71
Testnevelő: Molnár Attila; Virosztekné Szakál Ildikó
3. helyezett: Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola – 4:36,33
Testnevelő: Tóthné Szepesi Éva; Béres Csaba
V-VI. korcsoport, lányok:
Távolugrás:
1. helyezett: Miskolc, Diósgyőri Gimnázium – 5.1325
Csapattagok: Bacsa Fanni 2001, Zádeczki Luca, Svercsók Barbara, Papp Dorina, Tigyi Zsuzsanna
Testnevelő: Tigyiné Takács Zsuzsanna
Svédváltó:
3. helyezett: Miskolc, Diósgyőri Gimnázium – 2:23,78
Testnevelő: Tigyiné Takács Zsuzsanna
V-VI. korcsoport, fiúk:
Súlylökés (6 kg):
4. helyezett: Miskolc, Diósgyőri Gimnázium – 12.0450
Testnevelő: Pecsét Tibor
Gerelyhajítás:
4. helyezett: Miskolc, Diósgyőri Gimnázium – 37.9975
Testnevelő: Pecsét Tibor
Svédváltó:
8. helyezett: Miskolc, Diósgyőri Gimnázium – 2:06,44
Testnevelő: Pecsét Tibor
4×1500 m váltófutás:
3. helyezett: Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium – 18:06,63
Testnevelő: Túróczy Attila