2024. augusztus 20. István
Kettészakadt az autó a halálos balesetben
minap.hu
|
2017. december 04. 15:19
|
frissítve: 2017. december 06. 14:15
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást azzal a sofőrrel szemben, aki közúti közlekedési balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről.

baleset_kette_szakadt2.jpg

Forrás: police.hu

A rendőrség tájékoztatása szerint halált eredményező közúti veszélyeztetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt folytattak eljárást egy 64 éves férfi ellen.

baleset_kette_szakadt.jpg

A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2017. február 11-én 10 óra 35 perckor személygépkocsival közlekedett a 84-es számú főúton, Kópháza felől Nagycenk irányába. A főúton több járművet hirtelen fékezésére és irányváltoztatásra kényszerített. A 111-es kilométerszelvényében - az előtte haladó személyautó előzésekor - egy szemből érkező személygépkocsit haladási irányának hirtelen megváltoztatására kényszeritett, amely ezért az útpadkára hajtott. A sofőr a gépkocsit visszakormányozta az útra, ekkor a jármű keresztbe fordult majd összeütközött egy Kópháza felé közlekedő személygépkocsival, és az ütközés következtében kettészakadt. A járművezető olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítása közben életét vesztette. A Kópháza felé közlekedő gépkocsi a vízelvezető árokba csapódott, majd felborult és vezetője nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

baleset_arokba_fejre.jpg

A gyanúsított a helyszínről segítségnyújtás nélkül elhajtott, majd a 85-ös számú főúton a vízelvezetőárokba hajtott és megsérült, ezért a mentők kórházba vitték.

baleset_arokba_osszel.jpg

A rendőrök mindkét helyszínen szemlét tartottak, és az adatgyűjtések eredményeként a járművezetőt gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben, majd - őrizetbe vétele mellett - előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. A gyanúsítottat a Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az eljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Járási Ügyészségnek megküldte.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat