Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság r. alezredesétől, sajtószóvivőjétől megtudtuk a megye több tucat településéről több tucat iskola diákjai neveztek idén a versenyre. Mint fogalmazott, a 12 és 16 éves kor közötti hátrányos helyzetű fiatalok jelentkezését vártuk.
– A verseny által lehetőségük nyílik ezeknek a gyerekeknek, hogy megmutassák a bennük rejlő tehetséget – emelte ki a program jelentőségét Janasóczki Attila, majd hozzáfűzte: fontos, hogy a gyerekekben pozitív kép alakuljon ki a rendőrségről.
A roma fiatalok részére szervezett tehetségkutatóra ének, tánc kategóriában várták a jelentkezőket a szervezők. A színvonalas és jó hangulatú versenyről minden résztvevő emléklappal és ajándékokkal távozhatott.
A "Roma Ki-Mit-Tud" Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei döntőjének helyezettjei:
1. "Várkonyi Csibészek" – Ózd, ének,
2. Kótai Diána – Kazincbarcika, ének,
3. Balogh Joel – Miskolc, ének,
4. "Tüzes Pergető" – Miskolc, tánc,
5. Nagy Laura-Zimányi Anita – Mezőkövesd, tánc.
Különdíj: Lakatos Réka – Mezőkövesd – ének