- Ha már a filmfesztiválon vagyunk, akkor beszéljünk egy kicsit arról, milyen is a jó film? Van egyáltalán ilyen kategória, vagy ez abszolút szubjektív megítélés kérdése?

- Nagyon nehéz kérdést tett fel. Én azt gondolom, van a jó film, amely bizonyos szempontból szubjektív kategória, bizonyos szempontból pedig műfaji ugyanakkor azt is meg kell vizsgálni, milyen platformon fog terjedni a film – tehát sok szempontot figyelembe kell venni. A köznyelvben általában játékfilmekre szoktak gondolni a film alatt, de a filmnek, mozgóképnek, számtalan egyéb formája is van: a dokumentumfilmektől egészen az animációs filmekig. Ma már az online felületek is számtalan lehetőséget kínálnak arra, hogy audiovizuális szerkesztett tartalmak jussanak el felnőttekhez és gyerekekhez. Az audiovizuális tartalmak legfontosabb szerepe, hogyan tudnak beépülni az oktatásba, és nemcsak a kezünkben lévő kütyükön keresztül, hiszen ma már az okos táblákra is kivetíthetők ezek a tartalmak.

- A jó film kategóriája nagyon összetett. Ez minden esetben egybeesik a nézők érzéseivel? Vagy azért van egy vezérfonal, amely mentén egy klasszikusan jó alkotást el kell készíteni?

- A mozgókép 120 éves története ma már megköveteli, hogy oktassák elkészítésének és fejlődésének a történetét. Szabadnak és szubjektívnek kell lenni, hiszen mindenki megítélheti, melyik a kedvenc könyve, melyik festő képeit szereti a legjobban, és ugyanígy van ez a filmeknél is. Nyilván mindenkinek lehetnek kedvencei, és nem ördögtől való az sem, ha valaki egy közkedvelt filmről kinyilvánítja, hogy neki például nem tetszik. A lényeg, hogy tudjon érvelni, meg tudja ezt indokolni. Vannak viszont remekművek, olyan filmművészek, akiknek az alkotásait illik ismerni. Pont úgy, ahogyan Jókai, vagy Márai Sándor regényeit is olvasni kell, olvasni illik. A köznevelési program része kell, hogy legyen a filmklasszikusok megismerése, hiszen ezek a filmek ma már ugyanúgy ott vannak a virtuális könyvespolcunkon, mint Arany, vagy Petőfi, vagy Jókai könyvei.

- A mozik forgalma emelkedni látszik, és mintha a magyar film is a reneszánszát élné. Ha csak a Nemzeti Filmalap által támogatott nagyobb produkciókat nézzük: beszélhetünk egyfajta felívelő korszakáról a magyar filmnek? Ha igen, látszik ez a beérkezett pályázatokon?

- Igen, abszolút magabiztosan tudom mondani, hogy a magyar film sokadik virágkorát éli. Az elmúlt három évben háromszor jelöltek Oscar-díjra magyar filmet, ebből kettő nyert is. Sorra nyerték az elmúlt években az „A” kategóriás filmfesztiválokat, és sorra nyerték azokat is, amelyek kevésbé híresek, vagy tematikus fesztiválok. A mecenatúra program 1003 filmfesztivál-nevezést tud felmutatni, és több mint 300 fesztiváldíjjal rendelkeznek már a programban támogatott filmek. Ez egy óriási szám, és van benne Oscar-díj is, a Mindenki.

- Sikerül ezeket a filmeket megismertetni? Milyen módszerek vannak arra, hogy az alkotások bekerüljenek a köztudatba, hogy minél több ember lássa az értékes filmeket?

- A kérdés lényege az, hogy az állam által támogatott kulturális termékek, a filmek, hogyan jutnak el a nézőközönséghez. 2010 után, miután létrejött az új magyar támogatási struktúra, ebben a kérdésben nagyon nagy előrelépés volt. Több csatornán, többfajta formában tudnak eljutni dokumentumfilmek, ismeretterjesztő, vagy animációs filmek a nézőkhöz, mint korábban. Ráadásul a mi támogatási rendszerünk megköveteli a támogatottaktól, hogy országos lefedettségű televíziós csatornán mutassák be a műveiket. Köszönhetően a Nemzeti Audiovizuális Archívumnak minden támogatott film, ami bemutatásra kerül, bekerül egy audiovizuális archívumba, amelyek a Nava-pontokon elérhetőek. Van olyan filmünk, amely 140 ezres nézettséget ért el csak azzal, hogy múzeumokban, kiállításokhoz kapcsolódóan vetítették.

- Mi lehet a jövő útja? Mi teheti még ismertebbé a filmalkotásokat?

- Azon túl, hogy bemutatásra kerül a televízióban, számtalan platformon ösztönözni kell a terjedését. Van ennek egy természetes útja is, a fesztiválkörút. A magyar támogatott tartalmakat ösztönözni kell arra, hogy a lehetőségükre álló online fórumokon is menjenek és minél több helyre eljussanak. Mi a pályázati kiírásunkban pozitív elbírálási pontnak tekintjük, ha a producer már a film elkészítése előtt gondolkodik azon, hogyan lehet alternatív módon terjeszteni az alkotást. Ez nyilván függ a film műfajától is.

- Látható az elmúlt időszakon, hogy előretört egy új generáció a filmkészítésben?

- Abszolút, Deák Kristóf például már egy új generáció tagja, de örömmel említem meg Topolánszky Tamást is, aki ugyanazt az utat járta be nálunk, mint Kristóf: pályázott hozzánk a Levél Istenhez című rövidfilmmel, ami annyira jól sikerült, hogy a következő próbálkozása már egy televíziós játékfilm lehetett. Ezt el is készítette, Curtis címmel. A film megnyerte a montreali filmfesztivált, ami Észak-Amerika egyetlen „A” kategóriás filmfesztiválja. Ha az animációt tekintjük, akkor Bucsi Rékát is meg kell említenünk, ő is itt van a CineFesten. A magyar animáció új képviselője, több filmjével gyakorlatilag végignyerte a világot. Tehát látszik, hogy jön az új generáció, kopogtat, dörömböl, és már itt is vannak. És ahogy én látom, nagyon tehetségesek.

- Akkor a mecenatúra program beváltotta a hozzáfűzött reményeket?

- Törekszünk rá, hogy mindig jobb és jobb legyen. Azért vagyunk egyébként most Miskolcon is, hogy megkapjuk azokat a visszajelzéseket, amelyeket be tudunk építeni a mecenatúra programba. A program alapvetően beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen eddig több mint 1200 filmet támogattunk az elmúlt hét évben, és a mecenatúrás filmek 300 fesztiváldíjat kaptak.  

A beszélgetést teljes terjedelmében a Miskolc Televízióban tekinthetik meg.