A Miskolci Egyetem Atlétikai és Futball Club tájékoztatja szurkolóit, hogy az NB1/B piros csoportjában szereplő kosárlabda csapatának vezetőedzője, Hajdu Roland az Eger elleni HEPP Kupa-mérkőzés után lemondott posztjáról - írja szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében a klub.
Hajdu döntését azzal indokolta, hogy a saját magával szemben elvárt szakmai munkát, a csapat néhány játékosának hozzáállása, és az ebből adódóan a játékosokkal kialakult visszafordíthatatlan ellentétek miatt nem tudja megvalósítani.
A MEAFC vezetősége, miután meggyőződött róla, hogy a vezetőedző döntése végleges és megváltoztathatatlan, elfogadta a lemondást. A kialakult helyzet okait, tanulságait az egyesület belső vizsgálat keretében levonta, a szükséges intézkedéseket meghozta. A keretet az új vezetőedző kiválasztásáig, Bene Szilárd irányítja, munkáját Tóth Gábor segíti, aki másodedzőként továbbra is a csapat rendelkezésére áll.