2024. március 28. Gedeon, Johanna
A kórházban hunyt el a Mésztelep utcai áldozat
minap.hu
|
2018. szeptember 13. 14:15
|
frissítve: 2018. szeptember 15. 10:33
Mint arról már hírt adtunk, több forrásból is úgy értesültünk, hogy bűncselekmény történt múlt hét csütörtökön Miskolcon, a hejőcsabai városrészben, egy elhanyagolt területen.

Szinte egész nap helyszíneltek a rendőrök a Mésztelep utcánál, itt egy elhanyagolt épület is található itt, amelyben régebben többször is hajléktalanok húzták meg magukat. A rendőrség korábban nem nyilatkozott az ügyben.

Szabó Csilla, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője most megerősítette korábbi értesülésünket, két hajléktalan – egy férfi és egy nő – veszett össze, és a vita súlyos bántalmazással végződött. Mint a szóvivő elmondta, mikor megtalálták a nőt, még életben volt, kórházba szállítását követően halt meg. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit, életveszélyt okozó testi sértés miatt folytatnak eljárást. (Külső képünk illusztráció)

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat