2024. szeptember 13. Kornél
A kórházi kezelés alatt is tanulhatnak a Gyermek Egészségügyi Központ betegei
Kujan István
|
2017. szeptember 19. 15:08
|
frissítve: 2017. szeptember 21. 07:06
Míg tart a kezelés, addig sem kell abbahagyniuk a tanulmányaikat a GYEK kis betegeinek – köszönhetően annak, hogy a Földes Gimnázium és innovációs központja mintegy 1 millió forintból ingyenes wifit épített ki.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Velkey László Gyermek Egészségügyi Központ (GYEK) területén az INNOCENTER Innovációs Központ Nonprofit Kft. adományként olyan wifihálózatot valósított meg 1 millió forint értékben, amellyel minden, a hálózathoz kapcsolódó eszközről ingyenesen elérhető az internet – jelentették be a felek keddi sajtótájékoztatójukon.

A wifihálózat kiépítésének elsődleges célja az volt, hogy a hosszabb időt benntartózkodó gyerekek online tanulhassanak a miskolci Földes Ferenc Gimnázium által működtetett Digitális Középiskolában, ezáltal a tanulásban nem maradnak le hasonló korú társaiktól.

gyek_wifi_170918ml_3.jpg

Fotó: Mocsári László

A folyamatos tanulás segítése – így foglalta össze a célkitűzésüket a Földes Ferenc Gimnázium igazgatója. Veres Pál ismertette, lehetőséget biztosítanak arra, hogy a gyerekek hozzáférjenek a Digitális Középiskola tananyagához, és önállóan, az intézményüknél fenntartott jogviszonnyal tanuljanak továbbra is. Ugyanakkor választhatják azt is, hogy „vendégtanulóként” a Földesbe iratkoznak be, és itt biztosítják számukra nemcsak a felkészülést, de akár a vizsgázási lehetőségeket is. Aztán van olyan lehetőség is, hogy az anyaintézménnyel egyeztetve a Földes biztosítja a tananyagot, de a saját intézményükben vizsgáznak a diákok.

Még tavasszal kereste meg a gimnázium a GYEK-et a hálózat kiépítésének ötletével. Barkai László intézetigazgató hangsúlyozta, a központ számára nagy lehetőség a fejlesztés, ami a munkatársak továbbképzése szempontjából is fontos, sok orvosképzés ugyanis már online történik. A hálózat tehát hozzájárulhat az orvosok és ápolók munkájának támogatásához is, húzta alá az intézetigazgató.

gyek_wifi_170918ml_7.jpg

Az intézet épületében összesen 15 darab vezeték nélküli hozzáférési pontot telepítettek – tudtuk meg Balla Lászlótól, az Innocenter Nonprofit Kft. igazgatójától –: a gyermek rehabilitációs osztály első emeletén hármat, a gyermek onkohaematológiai és csontvelő osztályon, valamint a gyermeksebészeti traumatológiai és égési osztályon összesen hatot-hatot.

– A tartalomszűrés is megoldott, bizonyos tartalmakhoz természetesen nincs hozzáférés. A kórház informatikai részlege üzemelteti most már a rendszert, ők adják ki a jogosultságokat is – tette még hozzá Balla László.

gyek_wifi_170918ml_11.jpg

A Digitális Középiskola 2003. óta működik a Földes Ferenc Gimnázium felnőttoktatási tagozataként. A működés kezdete óta az INNOCENTER Nonprofit Kft. biztosítja az oktatási portál működését, valamint a tanügyi adminisztráció kezelését. A 2017/18-as tanévben már a 15. tanítási évet kezdte meg az intézmény tagozata. A felnőttoktatásban a kevert típusú oktatást valósítja meg, interneten keresztül elérhető online oktatási anyagok és konzultációs órák segítségével. A tanulmányok befejezésével érettségi vizsgára lehet jelentkezni, így elérhetővé válik a felsőoktatás, illetve az érettségihez kötött szakmai tanulmányok folytatása is. A Digitális Középiskoláról további információkat IDE kattintva érhet el.

Pap Tibor orvosigazgató példaértékűnek nevezte a fejlesztést. Kiemelte, a hálózatot természetesen használhatja minden, gyógyítás alatt lévő gyermek, akik számára így elviselhetőbbé, élménydúsabbá válik a kórházi tartózkodás, hiszen folyamatosan kapcsolatot tudnak tartani szüleikkel, testvéreikkel, rokonaikkal, barátaikkal.

gyek_wifi_170918ml_13.jpg

A hálózatot egyébként a Petőfi Sándor Általános Iskola tanárai, tanulói is használhatják a kórházban folytatott általános iskolai oktatásban, tanulásban. (Mint ismert, a GYEK-ben már a kezdetektől fogva működik egy általános iskola, a Petőfi kihelyezett tagozata. Ez is unikális Barkai László elmondása szerint.)

A kiépült hálózat a jövőben viszonylag kis anyagi ráfordítással tovább bővíthető és kiterjeszthető a kórház más területeire is, megőrizve a központi menedzselhetőség lehetőségét.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat