Mint a Miskolci Naplóban elhangzott, az országban tavaly elsőként Miskolcon kezdett el működni második generációs, azaz bővített ügykörrel foglalkozó kormányablak, mostantól pedig Mezőkövesden és Szerencsen is helyben intézhetik hivatali ügyeiket a lakosok. A cél az, hogy mind a 16 járásban ilyen kormányablakok legyenek.
Demeter Ervin hozzátette: idén még több szervezetet szeretnének bekapcsolni a kormányhivatalok működésébe. Mint a megyei kormánymegbízott ismertette, március 15-én a környezetvédelmi felügyelőség a kormányhivatal keretei közé kerül, csakúgy, mint a bányakapitányság. A megyei államkincstár azon feladatai pedig, amik a járásokban történnek, a kormányhivatalon belülre, a járási hivatalokhoz kerülnek.
– Fokozatosan alakítjuk ki a rendszert, hogy minél közelebb kerüljünk az állampolgárokhoz, és minél egységesebb legyen az ügyintézés – hangsúlyozta Demeter Ervin.
(külső képünk illusztráció!)