Mint mondta: "meg kell valósítani azt a gazdaságfejlesztési programot, amelynek értelmében az uniós források hatvan százalékát, több mint 3500 milliárd forintot a kis és közepes vállalkozások fejlesztésére" fordíthassa a kormány. "Márpedig ezt önkormányzati tudás, tapasztalat, tanácsadás nélkül nem lehet megtenni" - jelentette ki.
Debrecen polgármestere azt is elmondta: a "szocialisták meghirdették, hogy az önkormányzatokat azért kell elfoglalni, hogy honnan háborút lehessen vívni a kormány ellen". Ez pedig nem Tiszaújváros fejlődéséről, hanem más, homályos politikai célról szól - hangsúlyozta.
Kósa Lajos közölte azt is: az önkormányzati választásnak az is tétje, hogy megmarad-e a Fideszek az a politikai támogatottsága, amely lehetővé teszi a rezsicsökkentés folytatását, megélhetést, a devizahitelesek, a forinthitelesek kimentését. Amennyiben a Fidesz nem kapja meg azt a politikai támogatást, akkor ezek a programok politikai értelemben ellehetetlenülnének - tette hozzá Tiszaújvárosban Kósa Lajos.