2024. október 06. Brúnó, Renáta
Közel két kilométer szakaszon újul meg a József Attila utca – Az autósokat fokozott óvatosságra intik
Kujan István
|
2018. június 21. 12:22
|
frissítve: 2018. június 24. 11:04
Elkezdődött Miskolcon is a Magyar Közút által kezelt utak felújítása, a 3-ason a Baross Gábor csomóponttól közel 2 kilométer hosszan, egészen a Metróig új aszfaltréteget raknak le. A tervek szerint az iskolakezdésre befejezik a munkát. Az autósokat arra kérik, hogy fokozott óvatossággal, a sebességkorlátozásokat betartva, türelemmel vezessenek az érintett szakaszon. A kerület országgyűlési képviselője szerint az ilyen infrastrukturális beruházások fontos szerepet játszanak egy nagyvállalat térségbeli letelepedésénél.

A József Attila utcában felvonultak a munkagépek, hosszú szakaszokon felmarták az aszfaltot, feltörték a betont. A 3-as számú főutat a Baross Gábor csomóponttól egészen a Metró áruházig fogják felújítani, mintegy 1,7 kilométer hosszan, közel 320 millió forintos büdzséből – tudtuk meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei igazgatójától csütörtökön, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. Peiker Tamás hozzátette, a szakaszon található buszmegálló-öblöket is olyan burkolattal látják el, amik hosszú távon bírják a forgalmat.

Érdeklődésünkre azt is elmondta a megyei igazgató, hogy egy országosan több mint 100 milliárd forintos projektet indítottak, hazai forrásból újítják fel tehát a nagy forgalmú miskolci főutat. Hozzáfűzte, ezen felül vannak Európai Unió által támogatott beruházásaik is, ez egy külön 65 milliárdos keretet jelent – megyénk ebből 13 milliárdot kap 165 kilométer útszakasz felújítására.

csobor_katalin_peiker_tamas_sajtaj_180621_ja_4.jpg

– Az ilyen infrastrukturális beruházások erősítik Miskolc, a régió és Magyarország versenyképességét – húzta alá a megye 1-es számú választókerületének elnöke. Csöbör Katalin, aki a térség országgyűlési képviselője is, fontosnak nevezte, hogy a nagyvárosok mellett a vidéki települések is fejlődjenek, az utak karbantartása, javítása pedig nem csupán könnyebb és gyorsabb közlekedést eredményez, de egy-egy nagyvállalat térségbeli letelepedésénél is fontos szempont.

utfelujitas_jozsef_attila_ut_180621_ja_11.jpg

A rendszerváltozás utáni egyik legnagyobb volumenű útépítési, útfelújítási programokról beszélt a kormánypárti politikus, megemlítve, hogy a Miskolcot Tornyosnémetivel és Kassával összekötő autópálya építése mellett több útszakaszt is felújítanak a választókerületében, összességében 12 kilométeren, mintegy 800 millió forintból: Szirmabesenyő és Sajóvámos között már felújították az útburkolatot, Sajókeresztúrban szintén dolgoznak, július 2-ától pedig megkezdődik Felsőzsolcán is a munka, itt várhatóan októberre készülnek el.

utfelujitas_jozsef_attila_ut_180621_ja_29.jpg

A József Attila úton szeretnének még az iskolakezdés előtt végezni a munkával. Addig is azonban – hívta fel a figyelmet Peiker Tamás – az autósok türelmét, megértését szeretné kérni a Magyar Közút, ami nemrégiben elindította forgalom-biztonsági kampányát. Ebben a munkaterületeken dolgozó munkatársaik védelmére figyelmeztetnek. A megyei igazgató rámutatott, az utóbbi időben több olyan baleset is történt, ahol munkások sérültek, illetve haltak meg.

utfelujitas_jozsef_attila_ut_180621_ja_19.jpg

– Nyomatékosan kérjük tehát az autósokat, hogy óvatosan, figyelmesen, a megváltozott forgalmi viszonyoknak megfelelően, a sebességkorlátozások betartásával közlekedjenek a munkavégzés alatt álló útszakaszokon – hangsúlyozta.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat