2024. március 28. Gedeon, Johanna
Közétkeztetés, vagyongazdálkodás, sportfejlesztések – ülést tartott Miskolc város közgyűlése
minap.hu
|
2018. december 12. 20:27
|
frissítve: 2018. december 16. 20:00
Decemberi, rendes ülését tartotta csütörtökön Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselő-testülete. Napirenden szerepelt sok más mellett a közétkeztetés, és tárgyaltak sport, kulturális és gazdasági előterjesztésekről is.

wp_20181213_07_19_00_pro.jpg

Napirend előtt

Kriza Ákos polgármester napirend előtti felszólalásában arról szólt, hogy az 1980-as esztendők végétől egészen a 2010-es évek első harmadáig, különösebb közvélemény kutatás nélkül is mindenki tudta: legfőbb feladat a munkahelyteremtés, legnagyobb közös gond a Miskolcot sújtó munkanélküliség.

– Azért idézem fel mindezeket, mert ez a két tény segít bennünket abban, hogy helyi értékükön tudjuk kezelni azokat a nemzeti méreteken is túlmutató fejlesztéseket, beruházásokat, amelyeket a napokban jelentett be Budapesten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Fükő László, a Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft ügyvezető igazgatója – mondta a városvezető.

Mint ismert, a Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft. 14 milliárd forintos legújabb miskolci beruházása – csakis úgy, mint jó néhány más, az utóbbi időben megtörtént, jóval az országhatárokon túlnyúló jelentőségű iparfejlesztés is városunkban – a munkahelyteremtő eredményeinknek már egy teljesen más dimenzióját mutatja.

– Miattuk mondhatjuk, hogy Miskolc a legmodernebb technológiai színvonalú ipari termékeket előállító ágazati központtá fejlődött –hangoztatta a polgármester. – Egyebek között ennek az elért fejlettségi szintünknek is köszönhető, hogy az évezred elején még kétszámjegyű százalékot mutató városi munkanélküliség mára gyakorlatilag felszámolódott. Annyi keserves év után, ma, 2018 végén, nyugodt szívvel jelenthetjük ki, hogy Miskolcon aki akar, az tud is dolgozni!

wp_20181213_07_27_55_pro.jpg

De térjünk vissza még néhány fontos részlet erejéig erre a legújabb miskolci büszkeségre! – folytatta expozéját Kriza Ákos. – Mint az köztudott, a miskolci kéziszerszámgyár eredményeiért – szintén 2018-ban – a 10 milliárd forint feletti árbevétellel bíró cégek összetett versenyében az Év Gyára elismerést is megkapta.

Az Európai Akkumulátor Gyártási Kompetencia Központ létrehozására és szerszámgép-összeszerelés kapacitásbővítésére irányuló jelenlegi beruházással pedig a miskolci gyár a legmodernebb technológiai színvonalú akkumulátorokat fogja szállítani immáron nemcsak a Bosch kéziszerszám üzletágának és a Bosch háztartási gépeknek, hanem az e-bike elektromos kerékpár üzletágnak is. Ezáltal Magyarország – és ezen belül Miskolc – pozíciója tovább erősödik az e-mobilitás terén.

Az új gyártócsarnokban több mint 20 ezer négyzetméteren körülbelül 1200-an dolgoznak majd. Az új egységben kap majd helyet a barkácsolóknak és kertbarátoknak készülő vezeték nélküli elektromos szerszámok – például fúrók, fűrészek, multifunkciós szerszámok, láncfűrészek és sövényvágók – gyártása, valamint a hozzájuk tartozó, az ipari felhasználásra készített akkumulátorok előállítása. Az új épületben irodák, kantin és néhány labor is lesz és mellette 100 új parkolóhelyet is kialakítanak. Az új csarnok építése 2018 októberében kezdődött és várhatóan 2019 végén fejeződik be.

– Úgy gondolom, ez a kezdet, ami ilyen eredményeket hozott, a terveket látva komoly jövőt is eredményezhet, különösen az elektromobilitás terén. Higgyünk mindannyian Miskolc jövőjében, ahogy láthatóan a miskolciak is hisznek – zárta expozéját a polgármester.

1. Első napirendi pontban az önkormányzat gazdálkodásával, és a közszolgáltatásokkal kapcsolatos előterjesztéseket tárgyalták meg a képviselők.

Javaslat az Önkormányzat 2018. évi költségvetésének megállapításáról szóló 2/2018. (III.6.) önkormányzati rendelet módosítására és kapcsolódó döntés meghozatalára (III. negyedéves korrekció)

Javaslat a 2019. évi átmeneti gazdálkodásról szóló önkormányzati rendelet megalkotására

Javaslat az MVK Zrt.-vel fennálló Közszolgáltatási Szerződésben foglalta Közszolgáltatási Követelmény és Közszolgáltatási Ellentételezés 2019. évi tervezett mértékének elfogadására

Javaslat a Bogáncs utcai naperőmű telep üzemeltetőjének kijelölésére

Javaslat a közétkeztetéshez kapcsolódó döntések meghozatalára

miskolci_kozgyules_20181213_vcs_02.jpg

Vita a napirend fölött:

Soós Attila (Fidesz) frakcióvezető: Minden negyedévben állapotjelentést adnak arról, hol tart a város, hová jutott, milyen állapotban van a gazdálkodás. 2010-ben az első két év a romeltakarításról szólt, utána az alapok építése következett, az idei költségvetés már arról szól, hogy Miskolc minőségi és erős várossá váljon. Látni, milyen erő van az itt élőkben, milyen potenciál van az itt letelepedett cégekben. Látható a költségvetésből, hogy a fejlődésről, a minőségi előrelépésről szól, értéke van a munkának, a vagyonnak, a jövedelemnek. Ha csak az elmúlt 1 évet nézzük: letelepedett a GS Yuasa, a Spinto, fejlődött a Bosch, Patec stb. Duplázódó adóbevételekről is szól a költségvetés. Erős ipari város, markáns turisztikai képpel – ez a vízió megvalósulni látszik. Az mutatja a város erejét, hogy nemcsak számokban rentábilis beruházásokról beszélhetünk, hanem az itt élők, dolgozók életszínvonala is gyarapodik, milliárdok jutnak utakra, iskolákra, egészségügyre. Minőségi a köznevelési, szociális ellátórendszer. Folyamatosan egyensúlyban vagyunk, minőségi szolgáltatásokat kínál a város. Köszönhető ez mindannyiunknak, itt élőknek, dolgozóknak, befektetőknek. Továbbra is a munkahelyteremtés, a közbiztonság, az erős város koncepcióját vallják.

Kovács László (Fidesz-KDNP) frakcióelnök: Egy város életében az egyik legfontosabb dolog, hogyan alakulnak a gazdasági folyamatok. A lakók közérzetét, komfortérzetét ugyanakkor alapvetően meghatározza a közösségi közlekedés színvonala. A miskolci villamosokra, buszokra nagyon büszkék a helyiek, ez derül ki egy közvélemény-kutatásból. Támogatja az előterjesztést, mert olyan közösségi közlekedés jött létre Miskolcon, ami országszerte is egyedülálló (free wifi, CNG-buszok, teljesen megújult villamospark, okos-tájékoztatás, stb.). Változások vannak, lesznek a menetrendben is, új autóbuszvonalakat alakítanak ki, szeptember 1-től például a 45-ös vonal a Búza tértől a Pesti út végéig megy, összeköti a Déli ipari parkot a belvárossal. Január 2-től 53-as, Majális park – Újgyőri főtér – Joyson járat naponta 4 alkalommal közlekedik. A város gazdasági fejlődése megköveteli a közlekedés fejlesztését is.

miskolci_kozgyules_20181213_vcs_05.jpg

Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető: Miskolc költségvetésével, a város gazdasági állapotával kapcsolatban kiemelte: a felelős munkának köszönhetően fejlődik a város, egyre több cég települ itt le, jobb megélhetést biztosítanak. Miskolc elkötelezett az egészséges táplálkozásban, a közétkeztetés megújítása többlépcsős folyamat. Fontos, hogy a közétkeztetés megfeleljen a kor igényeinek, város fejlődéséből következik, hogy ezen a téren is fejlesszenek, nagyarányú beruházások voltak a miskolci konyhákban.

Glatz Katalin (Fidesz-KDNP) képviselő: Hosszú évekig dolgozott óvodában, sok tapasztalattal rendelkezik a közétkeztetésről. Üdvözli, hogy a kormány sokat tesz az élettani szükségleteknek megfelelő, egészséges táplálkozás elősegítéséért. A menzareformnak köszönhetően több zöldség, gyümölcs, csirke, hal kerül az étlapokra. Kevesebb sót és cukrot tesznek az ételekbe. Sokat javult Miskolcon is az ételek minősége. Természetes, hogy a konyhatechnológiák megújítása után a minőség javítására kell figyelni, emelik a nyersanyagnormát. A térítési díj 2015-től változatlan, ugyanakkor a nyersanyagárak emelkedtek. A mostani, szükségszerű lépéssel biztosítják, hogy még jobb minőségű, tápláló ételek kerüljenek az asztalra.

Kovácsné Budai Mária (Fidesz-KDNP) képviselő: Jövőre még jobb minőség, magasabb színvonal várható a közétkeztetésben, helyi termelőktől szerzik be a nyersanyagokat. 2015 óta nem emelkedett a térítési díj, a magasabb költségeket folyamatosan átvállalta az önkormányzat. Egyeztetett a körzetében található oktatási intézményekkel, kifejezetten meg vannak elégedve mind a minőséggel, mind pedig a mennyiséggel. Miskolc vezetése is elkötelezett a fejlesztésben, a minél jobb minőségű, egészséges, változatos étrend meghonosításában.

miskolci_kozgyules_20181213_vcs_12.jpg

Badány Lajos (Jobbik) frakcióvezető: A miskolci repülőtér fejlesztése véleménye szerint nemzetgazdasági, nemzetpolitikai érdek, tárgyalásokat kér a repülőtér és az önkormányzat között.

Simon Gábor (MSZP) frakcióvezető: A költségvetéssel kapcsolatban elmondta, módosítás azt mutatja, hogy a bevétel 66 milliárd, a kiadás 87 milliárd, tehát mínusz 21 milliárd forint van a város költségvetésében. A működési hiány 2,3 milliárd forint. Az MVK Zrt.-nél mennyivel emelkedik a dolgozók bére január 1-től? Kizárólag a törvényi minimálbéremelkedés és a garantált bérminimum szerint emelkedik. A közétkeztetést átadták egy baráti vállalkozásnak, azt vállalták, hogy nem emelnek díjakat. Nem sok idő telt el, és most bejelentik, hogy január 1-től emelkednek a közétkeztetési díjak.

Katona Ferenc (Fidesz-KDNP) képviselő: Simon Gábor hozzászólására reagálva elmondta: a szocialista városvezetés idején nyolc év alatt nyolcszor emelték többek között a parkolási díjat. Most többet, jobbat kapnak a közétkeztetésben részt vevők. Miskolcon országosan is élen jár a közösségi közlekedés fejlesztése, kéri a selyemréti nyugdíjasok nevében, hogy a 3-as busz többször járjon. Az adventi villamos miatt dicséret illeti az MVK Zrt.-t.

Nánási-Kocsis Norbert (Fidesz-KDNP) képviselő: Az idei költségvetés kiegyensúlyozott, stabil gazdálkodást tett lehetővé, alapjait a helyi adóbevételek adják. Nem terveztek hitelfelvételt, a főösszeg 237 millióval nőtt, jelentősen emelkedtek a helyi adóbevételek, a gazdaság erősödik, a turizmus fejlődik. A beruházások a város szinte valamennyi területét felölelik (úthálózat, óvodai ellátás, energetika, turisztika, iparik parkok stb.). Idén is sikeres gazdasági évet zár az önkormányzat.

miskolci_kozgyules_20181213_vcs_13.jpg

Pfliegler Péter alpolgármester: Hazánkban és Miskolcon is alig van olyan terület, amely ne fejlődne. Miskolcon 7 százalékkal nőtt a GDP, jelentősen meghaladva az országos adatokat. Folyamatosan érkeznek új befektetők. Bízik benne, hogy rövidesen egy újabb beruházást jelenthetnek be. A repülőteret illetően a légimentők a helyükön maradnak, sőt fejlesztenek. A többi terület a miskolci mechatronikai ipari park területét bővíti, hogy ott új munkahelyek jöjjenek létre. Világosan megmondták az elejétől, hogy szükség van arra a területre. Úgy tudja, már meg is vásárolták az új területet a repülőtér számára. Ha konkrét kérés érkezik, igyekeznek majd segíteni, de egy komplett repülőteret nem fognak megvenni, megépíteni.

2. Második napirendi pontban a város humán szolgáltatásával kapcsolatos előterjesztéseket tárgyalták.

Javaslat sporttal kapcsolatos vagyongazdálkodási döntések meghozatalára

Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Miskolci Sportcentrum Kft. közötti közfeladat-ellátási szerződés megkötésére

Javaslat a „Kárpát-medence népviseletei” elnevezésű gyűjteményre vonatkozó szerződésekkel kapcsolatos döntések meghozatalára

Javaslat a 2019. évben adományozandó önkormányzati címek és díjak előzetes elbírálását végző Kuratórium állandó tagjai melletti további három tagjának megválasztására

Javaslat az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 40/2012.(XII.15.) önkormányzati rendelet módosítására törzsvagyonon belüli átsorolás tárgyában

Javaslat az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. között megkötendő közszolgálati szerződés jóváhagyására

Javaslat az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit KR. között megkötendő közszolgáltatási szerződés

Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Helyi Esélyegyenlőség Programja 2018.évi felülvizsgálatára

Javaslat ingatlanhasználat biztosítása civil szervezetek részére

kozgyules_20181213_vcs_11.jpg

Fotó: Végh Csaba

Vita a napirend fölött:

Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető: Örömét fejezte ki, hogy az előterjesztés szerint rendeződik a Ferenczi tornacsarnok ügye. A kultúra ügye nagyon fontos  az önkormányzat számára, sokat áldoz rá. Miskolc mindig pezsgő kulturális életéről volt híres, ez egyre inkább érezhető ma is, köszönhetően a színháznak, kiváló évadaiknak, a kulturális központnak. Miskolc méltán büszke a szimfonikus zenekarára is, jó hírünket viszi a nagyvilágban. Közszolgáltatási szerződést kötnek meghatározott művészeti feladatokra, legalább 3 évre. Eddig is volt a szimfonikusoknak ilyen szerződésük a minisztériummal, ezt hosszabbítják most meg, mivel méltónak találták őket erre. Ez nagy büszkeség és öröm, a zenekar munkáját dicséri.

3. Harmadik napirendi pontban az önkormányzati igazgatásával, építési ügyekkel kapcsolatos előterjesztések kerültek terítékre.

Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének és Építési Szabályzatának módosítására

Javaslat a vis maior támogatással kapcsolatos döntések meghozatalára

Javaslat Budai József védett síremlékének felújításához való hozzájárulás megadására

Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2019. évi belső ellenőrzési tervének megállapítására

Javaslat a Közgyűlés utólagos tájékoztatására a halaszthatatlan önkormányzati ügyekben meghozott polgármesteri döntésekről

Javaslat a közterület használatáról szóló Önkormányzati rendelet módosításra

Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szervezeti Működési Szabályzata módosítására

Nem volt vita a napirend felett.

 

Zárt ülés

Javaslat fellebbezés elbírálására egyedi szociális hatósági ügyekben

Javaslat fellebbezés elbírálására egyedi közterület-használati ügyben

Javaslat fellebbezések elbírálására közösségi együttélés alapvető szabályaiba ütköző magatartás miatt indult önkormányzati hatósági ügyekben

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat