A bizottság a Diósgyőrt mint visszaesőt szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél és az ellenfél egyik játékosának szidalmazása) valamint szurkolóinak becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető magatartásáért („huhogás”) a DVTK - FTC mérkőzéssel kapcsolatban 500 ezer forint, a Videoton FC - DVTK mérkőzéssel kapcsolatban pedig (szintén „huhogás”) 1 millió forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.
– Amennyiben a tendencia folytatódik, a klub költségvetését súlyosan érintő pénzbüntetések mellett az MLSZ zártkapus mérkőzéssel is sújthatja klubunkat, így könnyen előfordulhat, hogy a hamarosan átadásra kerülő új Diósgyőri Stadionban üres lelátók előtt fogjuk játszani az első meccseket – tájékoztatott honlapján a klubb.
Hozzáteszik: „köszönjük szurkolóinknak a PAFC és a Vasas elleni sportszerű szurkolást! Egyben arra kérünk mindenkit, hogy továbbra is tartózkodjon az ellenfelet becsmérlő, annak játékosait hátrányosan megkülönböztető magatartástól, különös tekintettel a „huhogásra”.”
A DVTK a magyar és a nemzetközi szövetséggel egyetértésben évek óta hirdeti, hogy a labdarúgásban nincs helye a rasszizmusnak és bárminemű diszkriminációnak.
– Arra kérjük szurkolóinkat, tiszteljék az ellenfeleink játékosait, bőrszíntől és attól függetlenül, mely országból érkeztek hazánkba! Az elmúlt évtizedekben Diósgyőrben is számtalan színes bőrű játékos fordult meg, sokan közülük hamar a közönség kedvenceivé is váltak, az ő esetükben is ugyanezt vártuk el más csapatok szurkolóitól – hangoztatja a klub.
„A DVTK a jövőben is mindent el fog követni annak érdekében, hogy száműzze a rasszizmust a hazai lelátókról. Kérjük szurkolónkat segítsék ez irányú törekvésünket! Köszönjük!” – zárják a tájékoztatást.