2024. október 21. Orsolya
Közzétették a középiskolák a jelentkezők ideiglenes felvételi jegyzékét
Miskolc TV / minap.hu
|
2017. március 10. 17:06
|
frissítve: 2017. március 12. 14:56
A diákok az OM-azonosítójukkal megnézhetik az összesített eredményüket és a rangsorban elfoglalt helyüket. Ha a szülők vagy a diákok változtatni szeretnének a sorrenden, azt március 16-án és 17-én a tanulói adatlapok módosításával tehetik meg. Április végén derül ki, hogy kit melyik középiskolába vettek fel.

Mázor Lili az Avasi Gimnáziumba jelentkezett kezdő németre. – Három helyre jelentkeztem és azon belül több szakra. Eddig úgy néz ki, hogy amit én legjobban szeretnék, oda be fogok kerülni és jelenleg nem szeretném módosítani a sorrendet.

A Fazekas utcai iskolából idén is a legtöbben gimnáziumba jelentkeznek és több helyet jelöltek meg.

– Öt gimnáziumot jelöltem meg és azon belül több szakot – mondta Bódi Hanna Róza. – Legelsőnek a Herman Ottó Gimnáziumot, ahová reményeim szerint be is kerülök a spanyol kéttannyelvű szakra. A sorrenden nem szeretnék változtatni.

A diákok nagy része ritkán változtat a sorrenden. A legtöbben már a jelentkezéskor gondolnak arra, hogy azt az iskolát írják az első helyre, ahová a legnagyobb eséllyel kerülhetnek be.

– Tavaly a diákok mintegy hatvanöt százaléka került be arra a helyre, amit az első helyen jelölt meg – mondta Ortóné Juhász Julianna, a Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese. – Nagyon népszerűek nálunk a gimnáziumok és a szakgimnáziumok. Talán a legnépszerűbb a Földes Ferenc Gimnázium, a Herman Ottó Gimnázium, a Zrínyi Ilona Gimnázium és a Diósgyőri Gimnázium. Ide jelentkeztek most is a legtöbben.

A középiskolák ma hozták nyilvánosságra honlapjukon a diákok OM-azonosítóval ellátott névsorát, a pontszámokat és hogy hányadik helyen szerepelnek az adott iskola rangsorában. Előfordulhat, hogy egy diák több intézményben is az első helyek valamelyikén áll. Ekkor a rendszer az első helyen megjelölt iskolába sorolja a diákot. Aki bizonytalan, vagy nem elegendő a pontszáma a megjelölt szakra, annak sem kell módosítania a jelentkezést. Ilyenkor a diákot a rendszer automatikusan továbblépteti a következő helyen megjelölt intézménybe.

– Ha mondjuk a Földes Ferenc Gimnázium speciális matematika tagozatára jelentkezett, ott ötödik, és mondjuk a Földes Ferenc Gimnázium fizika tagozatára jelentkezett, és ott hatodik, de most mégis úgy gondolja, hogy inkább fizika tagozatra szeretne bekerülni, pedig azt eredetileg második helyen jelölte meg, itt érdemes változtatni a sorrenden – magyarázta Veres Pál, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatója.

A sorrenden március 16-án és 17-én lehet változtatni. Április végéig a győri központban értékelik az adatokat, és ezután tudják meg a diákok, hogy hová nyertek felvételt.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat