A beszélgetésben érintett első témakör a közbiztonság volt, melynek javulására büszkék lehetnek a városban.
- Nagyon sok teendőnk volt 2010 után, amíg eljutottunk idáig - mondta Kriza Ákos. - Megtöbbszöröztük a közterületfelügyelők számát, bővítettük a kamerarendszert, elkezdtük a fészekrakók kiköltöztetését az Avasról, valamint a nyomortelepek felszámolását. Ezek nyomán a statisztikák is javuló eredményeket mutattak.
Sokan azonban ennek ellenére sem érezték magukat biztonságban, különösen az idősek. Ezért indították azt az új közbiztonsági akciót, amely során személyi riasztókat és ajtóékeket osztanak szét a nyugdíjasoknak. Ezt eddig már több mint 11 ezren igényelték képviselőjüknél.
A beszélgetésben szó esett a Patec cég új gyárépítéséről is, és az első lépésben ehhez kapcsolódó 200 új munkahelyről.
- A Patec már régebben itt van Miskolcon, csak most bérelt csarnokban dolgozik - mondta a polgármester. - A javuló befektetési környezet miatt döntöttek úgy, hogy kínai gyárukat Miskolcra telepítik át.
Szó esett Orbán Viktor miniszterelnök korábbi látogatásáról, a modern városok programjáról. Kriza Ákos felidézte, hogy több pontot érint az akkor aláírt megállapodás. Így megvalósul egy ezer hektáros új ipari park, komoly segítséget kap a város a duális képzés kialakításához, innovációs és kutatási, fejlesztési projektek indulhatnak, ötszázzal bővítik a kamerarendszert, folytatódik a smart city, azaz az okos város program, és további turisztikai fejlesztések kezdődhetnek Diósgyőrben valamint Miskolctapolcán. Ehhez kapcsolódva a polgármester beszélt a strandfürdő hétvégi megnyitásáról.
- Nagyon fontos lépés volt, hogy a 2005-ben bezárt strandot 10 év után ismét vissza tudtuk adni a miskolciaknak. Szeretjük betartani az ígéreteinket és erre alapozzuk a politikánkat - zárta a beszélgetést Kriza Ákos.