2024. május 11. Ferenc
Kubica nem tér vissza az F1-be – legalábbis a Williams színeiben
autopult.hu
|
2017. december 12. 15:22
|
frissítve: 2017. december 14. 08:53
A most 32 éves pilóta az elmúlt fél évben aktívan tesztelt a száguldó cirkuszban, és Felipe Massa visszavonulásával reális esély mutatkozott arra, hogy a Williams színeiben 7 év után újra versenyezzen a Forma-1-ben. Most azonban úgy tűnik, ez mégsem valósul majd meg – vagy legalábbis nem a Williamsnél.

Robert Kubica nevét és történetét valószínűleg szinte mindenki ismeri: az egykoron hatalmas tehetségnek tartott Forma-1-es pilóta még 2011-ben szenvedett tragikus balesetet, ami olyan szinten roncsolta a jobb karját, hogy azóta sem tudott visszatérni a királykategóriába.

kubica3.jpg

A lengyel pilóta története szinte maga lett volna a csoda, ugyanis korábban ő maga is többször azt nyilatkozta, hogy jobb karja miatt szinte lehetetlen a visszatérés. Azóta azonban úgy tűnik ismét kedvet kapott, ugyanis az elmúlt hónapokban többször is versenyautóba ült különböző teszteken, hogy bizonyítsa, a tehetsége mit sem fakult. Persze ennyi idő után az eredmények nem jöttek egyből, de összességében így is jó időket produkált. Azonban a Williams csapatához közeli források szerint az istálló ennek ellenére nem gondolkodik a lengyel leigazolásán.

kubica2.jpg

Helyette a teszteken szintén egészen jól szerepelő Sergey Sirotkin lehet a befutó, aki mögött hatalmas szponzortámogatás áll: a hírek szerint vele együtt évi 4 milliárd forintnak megfelelő összeg landolna a csapat kasszájában – ráadásul az orosz 10 évvel fiatalabb Kubicánál, mindössze 22 éves. Ha mindez még nem lenne elég, a forrás azt is elárulta, hogy még amennyiben nem is Sirotkin lesz a befutó, akkor sem a lenygel felé fordulnak, hanem egy másik oroszra, a Toro Rossótól elküldött Daniil Kvyatra vetik ki a hálójukat. Kubica szinte lehetetlennek tűnő visszatérése tehát elmarad, legalábbis egyelőre, noha 32 évesen már aligha reménykedhet benne, hogy bármelyik csapat is előnyben részesíti majd egy fiatallal szemben.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat