2024. május 07. Gizella
A kulisszák mögé is benézhettek a miskolci gyerekek a víz világnapja alkalmából
Miskolc TV
|
2017. március 22. 15:41
|
frissítve: 2017. március 23. 15:20
A miskolci vízszolgáltató az egészséges ivóvíz megőrzésére hívta fel a figyelmet. Óvodásokhoz lajtoskocsi érkezett, iskolások pedig a szennyvíztelepre látogathattak. Miskolctapolcán pedig tegnap óta bükki karsztvíz folyik egy ivókútból.

viz_vilahnap_ov3.jpg

Még a kagylók is gyurmából készültek a szirmai óvodában a Víz világnapján. Az igazi meglepetés azonban az utcán érte őket. Először a jó idő hírnökére, egy gólyára csodálkozhattak rá, majd az óvoda mellett meglátták a MIVÍZ lajtoskocsiját. Előkerültek a poharak és minden óvodásnak jutott a vízből. A terület önkormányzati képviselője pedig most sem érkezett üres kézzel a gyerekekhez.

viz_vilahnap_ov4.jpg

- Nemcsak a vizet kóstolták meg, én igyekszem összekötni a gyermekeket ezzel a mai nappal. Jó idő van hál istennek úgy hogy buborékfújót kapnak egy kis játékot, kifestőt, tehát ezzel is egy picit  szeretném emlékezetessé tenni ezt a napot számukra - mondta Szécsényi Marianna, önkormányzati képviselő.

viz_vilahnap_ov5.jpg

Embermagasságú csöveken érkezik a szennyvíz a tisztító telepre, ahol ki szűrik a szennyeződéseket és a vegyszereket a vízből, így az uniós előírásoknak megfelelő, tiszta vizet engednek a Sajóba.  

A Miskolci Arany János Általános Iskola végzős diákjai ezúttal belülről is megnézhették a szennyvíztisztító telepet, ahol nem csak Miskolc, de az agglomeráció szennyvizét is tisztítják.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat