2020. május 30. Janka, Zsanett
Kutyák, küldetéssel – Világra jöttek a leendő baráthegyi vakvezetők
Méder Noémi
|
2018. január 26. 14:44
|
frissítve: 2018. február 06. 17:55
Mint arról korábban beszámoltunk, tavaly decemberben érkezett a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolába egy labrador szuka a New York állambeli Guiding Eyes nevű kutyaiskola jóvoltából. Fierának egy hete születtek kölykei; felnőve ők segíthetik a látássérültek életét – most mi is meglestük az apró leendő segítőket.

Egy hete születtek meg azok a kutyakölykök, akikből később nagy eséllyel vakvezető kutya válik majd. Kiképzésük szinte az első perctől tart, hiszen a későbbiekben rendkívül fontos szerepet fognak betölteni látássérült gazdáik életében.

barathegyi_kutya_180126ml_2.jpg

A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola két éve lett tagja a Vakvezető Kutya Iskolák Világszövetségének. A tagság elnyeréséhez olyan szigorú szakmai követelményeknek kellett megfelelni, ami eddig a világon kevesebb, mint 100 vakvezető kutyaiskolának sikerült. – A szövetségnek nagyon komoly az együttműködési programja, ami kiterjed a tenyésztésre is, és ezen program keretén belül kaphattuk meg Fierát, hogy elősegítsük a tenyészetünk beindulását – tudtuk meg Komondi Piroskától, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola szakmai vezetőjétől.

barathegyi_kutya_180126ml_13.jpg

Az amerikai szervezet már 30-40 éve tenyészt vakvezető kutyákat, amely mögött komoly genetikai munka van; minden részletet figyelembe vesznek és ezután választják ki a kant a szukához, hogy a lehető legkedvezőbb genetikával, tulajdonságokkal rendelkezzenek majd az utódok.

barathegyi_kutya_180126ml_4.jpg

– Fiera már hat kölyökkel a hasában érkezett Magyarországra, jól viselte a hosszú utat, az ellésnél pedig természetesen mi is segítettünk neki. Azóta nagyon talpraesetten gondozza picinyeit, akik rendkívül jól fejlődnek, infralámpa segíti a melegen tartásukat – mondta el Komondi Piroska.

barathegyi_kutya_180126ml_1.jpg

A kutyaiskolába érkezett szuka nem vakvezető kutya, testvérei, szülei, és oldalági felmenői között viszont sok látássérülteket segítő állat van. A szakmai vezető megosztotta velünk, hogy a nemzetközi együttműködésnek köszönhetően egy horvát kutyaiskolának is tudnak segíteni Fiera kölykeivel; ők is kapnak a most született kölykökből, a többi pedig a Baráthegyi iskolában nevelkedik majd vakvezető kutyaként. – Fiera családban fog élni, és amikor egy-másfél évente ellik, akkor ismét nálunk lesz azalatt az idő alatt – tette hozzá a szakmai vezető.

A kölykök nyolchetes korukig maradnak anyjukkal, ezután kerülnek nevelőcsaládokhoz, akik a vakvezető iskolával szorosan együttműködve segítik a kicsik fejlődését. Az alapokat már ott elkezdik tanulni, szocializálódnak, majd egy éves korukban az orvosi vizsgálatok után derül ki, hogy melyikükből válik vakvezető kutya, melyikükből esetleg tenyészkutya.

barathegyi_kutya_180126ml_3.jpg

– A kiképzésük ezután kezdődik, ekkor átkerülnek valamelyik kiképzőnkhöz, aki 6-7 hónapig foglalkozik az állatokkal, utána kezdenek megismerkedni a látássérült gazdájukkal, ami szintén többhónapos folyamat – részletezte Komondi Piroska.

barathegyi_kutya_180126ml_10.jpg

Ez a kiképző pedig akár Királyné Barkóczi Emese is lehet, hiszen a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolának ő az egyik kiképzője. Szerencsés, hiszen nála adottak azok a feltételek, amik szükségesek ahhoz, hogy egy anya kutya fel tudja nevelni kölykeit. – Fiera érkezése óta nálam volt, pont azért, hogy megszokja a közeget, ahol majd születni fognak a kölykök – hangsúlyozta a kiképző. Hozzátette, fontos volt, hogy egy bizalmi kapcsolatot alakítson ki velük a kutya, hogy a fialásnál ne legyen probléma Emese és Piroska segítségnyújtása.

barathegyi_kutya_180126ml_15.jpg

Öt kan és egy szuka született, őket egyedi színes szalaggal látták el, hogy a megkülönböztetés egyszerűbb legyen, de egy hét elteltével – ahogy Barkóczi Emese mondja – már azért látszanak a különbségek, és akár szalagok nélkül is megismerik őket. – A kölykök mindennapjait az interneten, élőben is lehet követni a honlapunkon, és akár kedvencet is lehet választani, a színes szalagok pedig ilyenkor jól jönnek a megkülönböztetésnél – tette hozzá a kiképző.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat