Serlegek sorakoztak az egyik asztalon Miskolcon, a Vigadóban. Több tucatot osztottak ki belőlük szerda este a megyei labdarúgó szövetség idényzáró ünnepségén, ahol a legjobb amatőr csapatok mellett a góllövőket is díjazták.
– Másfél éve focizom Tállyán. Mind a kétszer bajnoki címet tudtunk ünnepelni. Úgyhogy a 42 gólom tényleg dicséretes, de nem csak nekem köszönhető, a csapatnak mondanám – mondta Ondó János. a Tállya KSE csatára.
A tállyai egyesület is kitett magáért az idényben. Nehezebben indult számukra az ősz, de tavasszal két döntetlen mellett minden mérkőzésen begyűjtötték a három pontot. Magabiztosan nyerték meg így a megyei első osztály küzdelmeit, és készülhetnek az NB III-ra.
– Menetközben döntött úgy a vezetőség, hogy vállalja az NB III-at, és végül is neki vágunk. Célunk, hogy elkerüljük a kiesést, de azért nekem egy merészebb álmom is van: egy jó középcsapatot szeretnék látni Tállyán – nyilatkozta Pachinger János vezetőedző.
A rendezvényen az utánpótlás csapatokat, a női szakágat, valamint megyei harmad, másod illetve első osztály csapatait is díjazták. A szövetség megyei elnöke elmondta: vannak gondok az első osztályú indulásokkal, de a megyei másodosztályban rendeződni látszik a helyzet, és egyre népszerűbb a harmadosztály is.
– Egy ellentétes spirál dolgozik. Több település jelezte, hogy indítani kívánja labdarúgócsapatát a megyei bajnokságban. Most úgy ítéljük meg, hogy az öt csoportot továbbra is üzemeltetni tudjuk a Megye III - ban – vélekedett Balázs András, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke.
Az eseményen elhangzott: a csapatok, valamint az igazolt labdarúgók létszámát tekintve Borsod áll a legjobban a vidéki megyék közül, és szeretnék, ha ez a továbbiakban is így maradna.