Június 17-én, szombaton hétszázan állnak majd oda a Királyasztalnál kialakított rajhoz. Vasárnap pedig már a hatodik Kondenzgyík Maraton várja a hegyi kerékporosokat, itt három távon küzdhetnek a rajthoz állók.
– A város földrajzi adottságai kiválóak ahhoz, hogy egy ilyen aktív sportrendezvényt hosszútávon megtartsunk – Katona Ferenc, a szervezőbizottság elnöke jelentette be, hogy közeleg a jubileumi, 25. Bükki Hegyi Maraton rajtja.
Az eseményt mintegy felvezető tájékoztatón elhangzott, 700 terepfutót várnak szombaton, a többek között a verseny története során először brit és norvég futókat is. Vasárnap pedig majdnem 400 hegyikerékpáros küzd majd az embert próbáló 28, 56 és 84 km-es távokkal.
A maratont szombaton teljesítők, felkészültségtől függően, vasárnap akár folytathatják is egy különleges elismerésért a versengést. Szűcs István főszervező elmondta, akik legalább 56 km-t kerékpároznak másnap, azok indulhatnak a double finisher extra díjért, ami az összetett elsőségnek a szinonimája, ha úgy tetszik. Itt is, egyre nívósabb csaták alakultak ki az elmúlt években.
A rendkívül látványos versenyek a hétvége mindkét napján 10 óra 30 perckor kezdődnek a Királyasztalnál kialakított rajt és cél állomásnál.