– Sophie szereti elkapni a macskák farkát – mondta az állatok gazdája, Breznai Annamária. – Először csak csipegeti, aztán mikor azok megunják ezt, odébb akarnak menni. Sophie ilyenkor megragadja a farkukat, és elkezdődik a vonatozás.

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának oktatója nyáron volt egy kisállatbörzén, ahol meglátott egy másfél hetes maláj erdei baglyot.

– Az aránytalanul nagy feje tűnt fel először. Aztán figyeltem meg, hogy nagyon nagy szemei vannak és karakteres szempillái, tehát emberi arcot éreztem mögötte. Egy álmom vált valóra azzal, hogy a gazdája lehetek egy ilyen különleges madárnak.

Mikor a házba hozta, kicsit félt, hiszen akkor már voltak macskái.

– Több héten át mindig rajtuk volt a fél szemem, hogy nem bántják-e egymást, de nagyon hamar összeszoktak. Mostanra barátok lettek. Sophie madármódra csipkedi a macskákat, míg ők cicamódon ütögetik, harapdálják őt. De még soha nem karmolták meg. Sophie abba belehalna, mert más a baktériumflórája.

Mivel a bagoly csak embert és macskát látott még életében, fogalma sincs, hogyan kéne bagolyként viselkedni.

– Kicsit identitászavaros, beismerem – mondta Breznai Annamária. – A cicákkal keresik egymás társaságát, együtt esznek, együtt játszanak, együtt alszanak. Néha azért megfürdik a macskák ivóvizében. De az is érdekes, hogy zsákmányként soha nem tekintett rájuk, míg egy plüssállatot vagy egy kulcscsomót el-elrabol.

Breznai Annamária élete megváltozott azóta, mióta a bagollyal él. Még a házat is átalakíttatta. A teraszból egy ötven négyzetméteres röpdét csináltatott.

– Éjszaka ott alszik Sophie, mert néha hosszan ébren van. Amikor reggel felébredek, felhúzom a redőnyt, és már az ajtóban vár, amíg át nem megyek érte. A karomon hozom át őt, és együtt reggelizünk. Amikor meg dolgozni indulok, ő visszamegy a röpdéjébe. Azt szeretném, hogyha nem idegenedne el az embertől, ezért vagyok vele mindig. Beszélek hozzá, sokszor megsimogatom, és még puszit is adok a fejére.

Ha gazdája nevén szólítja, felfigyel rá. Imádja, ha simogatják, főleg az orrnyergét. Akkor teljesen elalél, még a szemét is lehunyja.

– Nagyon szórakoztató velük együtt élni. Az ő jelenlétük mindig derűt és boldogságot hoz a mindennapjaimba. Jó őket nézni, ahogyan felszabadultan játszanak. Sőt, engem is bevettek a csapatba, nem kezelnek kívülállóként – mondta Breznai Annamária.