2024. szeptember 13. Kornél
Legyen eszed: élj drogok nélkül!
minap.hu
|
2017. szeptember 26. 16:07
|
frissítve: 2017. szeptember 29. 09:14
Az idei tanévben is megszervezi a „Legyen eszed, hogy eszed legyen” drogprevenciós programsorozatot Miskolc önkormányzata. Kiss János alpolgármester a keddi megnyitón elmondta, bízik abban, hogy azok, akik részt vesznek a programsorozaton, később maguk is további szervezői lesznek majd ennek.

A „Legyen eszed, hogy eszed legyen” elnevezésű drogprevenciós programsorozat már harmadik évét kezdte meg, tavaly tíz intézmény vett részt az egy tanévet átölelő rendezvénysorozaton.

legyen_eszed_170926ml_9.jpg

Kiss János alpolgármester megnyitó beszédében üdvözölte a résztvevő diákokat. Kiemelte, ennyien még sosem voltak kíváncsiak a programra. – - Lelkesíteni jöttem titeket, de olyan sokan vagytok, hogy ti adtok nekem lelkesítést. Három éve indítottuk útjára ezt az újításokat tartalmazó kezdeményezést. Nemcsak az elrettentés a cél, hanem az is, hogy alternatívákat kínáljunk városunkban a szabadidő hasznos eltöltésére. Évről évre színesedik a programsorozat, idén is lesz börtönlátogatás, nyílt bírósági tárgyalás és színházi látogatás, de új elem lesz például a stadion megtekintése – hangsúlyozta a politikus.

legyen_eszed_170926ml_3.jpg

– Szeretnénk elérni, hogy a programsorozat végén ne csak azt érezzétek, hogy mindenki magáért felel. Támogassátok barátaitokat, ismerőseiteket is, sőt törekedjetek arra, hogy ennél is szélesebb körben is segítséget nyújthassatok. Így végül akár szervezőként is részesei lehettek majd ennek a programnak - mondta el Kiss János.

legyen_eszed_170926ml_8.jpg

Az alpolgármester hangsúlyozta, szeretnék, ha minél több fiatal válna rabjává a jó dolgoknak, ez a város megteremti erre a lehetőséget. Ahogy Kiss János fogalmazott „fontos, hogy érezzétek, Miskolcon lehet élni menő életet akkor is, ha nem megyünk bele zűrös helyzetekbe.”

Az egyik résztvevő, Radics Bence, aki a Kandó Kálmán Szakközépiskolából érkezett, portálunknak elmondta: vannak drogosok a környezetében, s olyanok is, akik cigiznek vagy  alkoholt fogyasztanak.

legyen_eszed_170926ml_4.jpg

Fotó: Mocsári László

- Volt már példa arra, hogy többen - barátok - összefogtunk, és lebeszéltük az illetőt ezekről a káros szenvedélyekről. Nagyon sok hasznos dolgot lehet csinálni a szabadidőben - én például nagyon szeretek biciklizni, túrázni, olyan is van, hogy édesapámnak segítek a munkájában - nyilatkozta. A programsorozat keretében - a látványos és interaktív rendezvények mellett - számos neves szakember is előadást tart majd.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat