Már a műsoruk címe is sokat elárult: "Szakrális zenei utazás a nagyvilágban". Ehhez híven, énekeltek görög-bizánci köszöntőt, szerb himnuszt, magyar zsoltárt, orosz könyörgést, zulu nyelvű gospelt, indiai vallásos dalt valamnt dél-afrikai és arámi imákat is.

Nem lehet egyszerű nyolc ilyen erős – és mégis tiszta – hangot összeszedni. És tudjuk, nemcsak ezek a kitételei a kórusban való éneklésnek. Szükséges a próbákon való  rendszeres részvétel – nem is akárhogyan – hiszen ha dolgozunk, akkor azt csak mindent beleadva érdemes csinálni! Ahogy mondani szokták: úgy, hogy „beüljön” a dallam a torokba. Rutinná kell, hogy váljon az ének, a szó legnemesebb értelmében. Hiszen ha egyszerűen „csak” rutin lenne, nem tudnánk ennyire élvezni – hol maradna akkor a szív? Ezt azok érthetik igazán, akik maguk is megtapasztalták a kórista létet.

Visszatérve a Szent Efrémre: épp a fenti gondolatokon morfondíroztam, amikor olyan távol-keleti dallamokat kezdtek énekelni, amelyekben nem csak fél hangok vannak! Nem gondoltam, hogy fokozni tudják még a rácsodálkozásomat – hirtelen kíváncsi lettem, hogyan nézhet ki egy negyed hangokat is tartalmazó kotta. Ez olyan, mintha a zongora fekete és fehér billentyűi közé szürkéket is tennénk...

A műsor maga tökéletes felépítéssel, fokozatosan jutott el az isteni mély nyugalmat árasztó és harmóniára törekvő énekektől az „érzem az ereimben lüktető zenét” zsibongó érzéséig. Az est tetőpontján olyan átütő erővel adtak elő egy dél-afrikai imát, mintha legalább harminc ember törzsi szertartásába csöppentünk volna bele. Ezt az érzetünket mélyítette a dob hangja is.

A kevesebb néha több elv alapján, csak ritkán szólalt meg hangszer az előadás alatt, és azok is különleges hangzást kölcsönöztek az énekhangoknak.A koncert után volt szerencsém megkérni Bubnó Tamást, az énekkar alapítóját és vezetőjét, hogy mutasson nekem egy előbb említett kottát, de nem tudta teljesíteni kérésemet. Azt mondta, hallás alapján tanulják meg a negyedhangokból álló dallamokat, és utána rengeteget gyakorolják azokat.

A budapesti Szent Efrém Férfikar honlapján a következő szöveg található: „A klasszikus zene sokak számára egy elavult jelenséggé vált, amit kevesen értenek és talán még kevesebben élveznek. A Szent Efrém Férfikarban feltett célunk, hogy rácáfoljunk erre az elgondolásra. Akár mély tónusú ortodox zenét, akár hajlékony mediterrán bizánci dallamokat, akár játékos Bartók-feldolgozásokat, akár veretes Liszt-himnuszokat, vagy éppen világslágereket éneklünk, mindig egy cél lebeg a szemünk előtt: amit csinálunk, az legyen jó! Legyen jó énekelni – és legalább annyira jó hallgatni.” Hát, kedves Szent Efrém! Jó volt hallgatni Titeket, köszönjük az élményt.