Eredmény:
VasasPlaket – PannErgy MVLC 13:16
Misic (4 ); Halek (4 ); Vadovics (2 ); Bowen (2 ); Ábel Lukács (1 ); Miklós (1 ); Hornyák (1 ); Jakab (1 )
Akciógólok sorozatával kezdett a miskolci gárda, és 7:1 is volt az állás a javukra, a remek védekezésnek is köszönhetően. A félidőben 9-3-ra vezettünk!
A Vasas mindent megtett, hogy az MVLC-t kizökkentse játékából, ami a 2. félidőre sikerült is nekik. A miskolci klub facebook-oldalán olvasható tudósítás szerint „folyamatos provokációkkal és színészkedéssel sikerült megint ugyanannál a játékvezetőnél, aki a Szeged elleni meccsen is brutalitást ítélt, ez alkalommal Halekot kiállíttatni, ami fájó veszteség volt, mert Márton a játék első felében fantasztikus formát mutatott.”
A második félidőben azonban jöttek a Marnitz gólok, így a megszerzett előny kitartott a mérkőzés végéig. Végül tehát az MVLC nyerte meg a gólzáporos mérkőzést, és ezzel a 5-8. helyezett párharcát.
A BVSC legyőzte a Szegedet, így a BVSC lesz az ellenfél az 5. helyért folyó csatában, a párharc két győzelemig tart, az első mérkőzést április 29-én rendezik a Kemény Dénes Sportuszodában.