2024. március 28. Gedeon, Johanna
Lehoczky Zsuzsa: dolgozni kell, mert az rendben tartja az embert
mti.hu
|
2016. július 17. 14:20
|
frissítve: 2016. július 19. 05:47
„Dolgozni kell, mert ez fizikailag és agyilag is rendben tartja az embert” - mondta Lehoczky Zsuzsa Kossuth- és kétszeres Jászai-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, aki hétfőn ünnepli 80. születésnapját és 55. aktív évadát kezdi ősszel a Budapesti Operettszínházban, amelynek örökös tagja.

lehoczky-zsuzsa.jpg

Forrás: musicalimadok.eoldal.hu

Lehoczky Zsuzsa pályakezdéséről felidézte: 10 évesen íratta be édesanyja a szegedi színházban működő balettiskolába, így már gyerekkorától táncolt a színpadon, kisebb szerepeket is eljátszott és sokan felfigyeltek rá. A főrendezőnek Kaposvárra szerződő Sarlós Gábor elhívta magával szubrettnek, így az 1956/57-es évadot a kaposvári színházban töltötte, ahol akkor Zách János volt az igazgató. A Németh Antal vezette stúdióban tanult, több jó szerepet eljátszott Kaposváron, A mosoly országa, A csárdáskirálynő és a Liliomfi című előadásban szerepelt.

Az 1956-os forradalom idején tejeskocsival utazott Budapestre, majd Szegedre. Kaposváron akkor a Mária főhadnagyot játszották, arra a darabra még visszajárt, de a következő évadra visszaszerződött Szegedre. „Itt aztán minden szubrett szerepet eljátszottam” – mondta, A csárdáskirálynő, A mosoly országa, a Viktória és a Bál a Savoyban című darabot említve és kiemelve, hogy a Koldusoperában például Lucyt alakította, míg Polly Domján Edit volt.

Felkérést kapott az 1962-ben Helsinkiben megrendezett Világifjúsági Találkozóra, ahol Rátonyi Róbert partnere lehetett, az év augusztusától szerződést kínált számára az operettszínház. Mivel kevesellte az először felajánlott 2800 forintot, végül 3200 forintos havi gázsit kapott. „Pimasz voltam vagy talán így kerekedtem felül a félelmen, hogy sikeres leszek-e?” – jegyezte meg, hozzátéve: hitt saját tehetségében és meg akart felelni a kihívásnak.

Lehoczky Zsuzsa azóta tagja a társulatnak. Jelenleg játszik az Elfújta a szél, a Mágnás Miska, a Lili bárónő, a Csínom Palkó és az Isten pénze című darabban, amelyben még rappel is. A színház vezetése, Lőrinczy György főigazgató és Kerényi Miklós Gábor művészeti vezető számít a munkájára, jó szerepeket kap. „Persze más színháznál is játszottam mint vendég, de hűséges maradtam az operettszínházhoz” – mondta művész, aki számos prózai feladatot is kapott például a Madách Színházban. 

„Szép életem volt, tele küzdelmekkel” – fogalmazott a színész, aki gyerekkoráról elmondta, hogy édesapja ezredes volt, 1942-ben meghalt, a háború után szegénységben éltek. „Szörnyű szegények lettünk, ezt nem is tudom elfelejteni. Nem volt az ágyneműnkön huzat. A mai napig ha rosszkedvű vagyok, kicserélem az ágyneműt. Most annyi ágyneműm van, hogy egy kisebb panziót ki tudnék stafírozni” – mondta.

Az operettszínházban jöttek a csodálatos szerepek, egyik a másik után. Tehetsége, lehetőségei és akarata is megvolt a pályához. Budapesten A mosoly országával mutatkozott be, de szívesen emlékezett a Tündérlaki lányokra, amelyben Rátonyi Róberttel és Ajtay Andorral szerepelt. Együtt játszott Feleki Kamill-lal, Latabár Kálmánnal, Németh Marikával, Petress Zsuzsával, Oszvald Gyulával, Baksay Árpáddal, Sárdy Jánossal, Honthy Hannával.

– Néha próba után beülök a félig megvilágított nézőtérre, és emlékezetembe idézem azokat a kollégákat, akik elmentek. Borzasztó nagy sztárok voltak – jegyezte meg.

Emlékezetes szerepei között említette még a Csókolj meg, Katám című darabot és a My Fair Ladyt. „Talán annak köszönhető a sikere, hogy ez volt az első igazi musical Magyarországon” – emlékezett a darabra, amelyben Elizát alakította Básti Lajos partnereként. Játszott az Alföldi Róbert rendezte Kabaréban és szívesen emlékezett a Budapest Klezmer Banddel létrehozott Menyasszonytánc című előadásra.

„Sok jót tettem a színháznak, a színházi életnek, a színészetnek. Sok hibát is vétettem, ugyanez vonatkozik a magánéletemre” – fogalmazott, hozzátéve: ma már sok mindent másképp csinálna, de sok mindent ugyanúgy. „Voltak csodás időszakok, mint amikor a lányom született” – emlékezett, felidézve: a My Fair Lady 100. előadása után száz szál vörös rózsát kapott, ahogy átölelte a csokrot és megcsapta a virág illata, ledobta és kirohant a folyosóra, ezután kellett elárulnia, hogy gyereket vár. „Egyetlen dolgot bánok, hogy amikor kicsi volt a lányom, nem volt időm annyit vele lenni, amennyit szerettem volna” – mondta, hozzátéve: akkoriban sokszor éjszaka is forgatott és édesanyja költözött fel Szegedről, hogy legyen, aki pótolja.

Filmes szerepei közül a Várkonyi Zoltán rendezte Fotó Hábert említette, amelynek főszerepeit Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva játszotta. Felidézte: az egyik jelenetben derékig le kellett volna vetkőznie. „Akkora szerelemben voltam akkor Tichy Lajossal, a későbbi férjemmel, a lányom apjával, hogy nemcsak mint vidéki lány nem fogadtam ezt el, de a körülmények is olyanok voltak, hogy nem akartam úttörő lenni” – mondta, hozzátéve: Várkonyi nagyon megharagudott rá emiatt és ez filmes karrierje végét jelentette, de tévéfilmben sokat játszott.

– Ahhoz, hogy az ember éljen, legyen energiája és agyilag is rendben legyen, ha esik, ha fúj dolgozni kell – mondta.

Lehoczky Zsuzsa 80. születésnapja alkalmából szeptember 12-én rendkívüli előadást tart az operettszínház: a Mágnás Miska című produkción köszönti fel a társulat a művészt.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat