2024. június 17. Laura, Alida
Lekapcsolt miskolci ásványvíztolvajok
minap.hu
|
2014. október 13. 20:28
|
frissítve: 2014. október 13. 20:30
A Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrsének körzeti megbízottja október 7-én 6 óra előtt néhány perccel arra lett figyelmes, hogy egy általa ismert férfi a személygépkocsijához kapcsolt utánfutóján árut szállít. Felmerült a gyanú, hogy a készlet bűncselekményből származhat, ezért a rendőr értesítette kollégáit, akik feltartóztatták a férfit.

A rendőri intézkedés eredményeként a körzeti megbízott közreműködésével az egyenruhások szinte azonnal elfogták az ásványvíztolvajokat, akik egy cég telephelyéről tulajdonítottak el, több mint 700 palack literes vizet.

Az üggyel kapcsolatban lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Z. Bertalan 49 éves miskolci, és L. Lóránt 36 éves alsózsolcai lakos ellen.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak Miskolcon, a Kandó Kálmán téren található egyik cég telephelyére behatoltak, és onnan több mint hétszáz darab literes ásványvizet tulajdonítottak el. A Miskolci Rendőrkapitányságra előállított férfiak kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek.

A Miskolci Rendőrkapitányság a terheltekkel szemben folytatott büntetőeljárást bíróság elé állítási javaslattal tervezi befejezni.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat