2024. május 27. Hella
Lengyelek és magyarok emlékeztek Miskolcon
M-Kiss Judit/minap.hu
|
2016. június 29. 12:54
|
frissítve: 2016. június 30. 10:13
Hetvenhárom éves lenne most Romek Strzałkowski a Poznan-i felkelés mártírja. Tizenhárom évesen halt meg. Az utcán érte a halálos lövés, amikor a karhatalom tüzet nyitott a fegyveretlen tömegre. Rá és a Poznan-i felkelésre emlékeztek Miskolcon, az ország első Romek-emlékoszlopnál.

02.jpg

A lengyel nemzet himnusza csendült fel a Szentpéteri kapuban. Ezt a magyar nemzeti himnusz követte, jelezve, hogy a két nép sorsa már évszázadok óta összefonódik. Miskolcon 1992. óta emlékeznek meg minden évben Romek Strzałkowskról. A 13 éves lengyel kisfiú az 1956. júniusi poznan-i felkelés során a karhatalom tüzében vesztette életét, amikor azok a fegyvertelen tömegre lőttek.

- 1956. június 28-án a korábbi sztrájkból a Poznan-i munkásság nyílt feltörésbe tért át, tehát fegyveres akciót kezdett a kommunista rendszer erőivel, belügyi csapataival. Két napig tartott ez a munkásfelkelés – mondta Fekete Dénes, a Miskolci Lengyel Önkormányzat elnöke.

01.jpg

Ekkor keveredett Romek a harc közepébe, és kapott halálos lövést. Februárban Magyarország és Lengyelország kormánya magyar-lengyel szolidaritás évének nyilvánította az ideit. Miskolcon már 1992. óta tartanak megemlékezést. Itt volt az első emlékoszlop, ami Romekre hívja fel a figyelmet.

- Az akkori budapesti vezetés nem igazán akarta elfogadni, viszont a miskolci városvezetés annál inkább, annál nagyobb szeretettel fogadta ide a Romek emlékoszlopot. És így mi, miskolci lengyelek most büszkék lehetünk rá – mondta Bárcziné Sowa Halina.

03.jpg

A kisfiú történetét sokan a magyar Mansfeld Péter sorsához hasonlítják, aki 56’ legfiatalabb magyar áldozata volt. Miskolcon Misley Emese szintén 13 éves volt, amikor az 56-os forradalom idején az iskolából hazafelé halálos lövés érte. A lengyel felkelés az ’56-os magyar forradalom és szabadságharc előfutára volt.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat