A több hónapon át tartó lopások során a gyanúsított általában kerékpárokat szerzett az ingatlanokhoz tartozó melléképületekből, tárolókból. A lopási palettán azonban nyúl és gázriaszató fegyver is szerepelt.
A gyanúsított a betörések közötti időszakban más jellegű cselekményeket is elkövethetett. Egy alkalommal Rudabányán, egy társasház földszinti folyosóján közlekedő férfit ütött fejbe egy kővel. Néhány nappal később – minden előzmény nélkül – a nyílt utcán rúgott mellkason egy járókelőt, míg egy másik kezéből annak szatyrát tépte ki. Az is előfordult, hogy egy gyermekkorú sértettbe kötött bele, majd verte meg. A sértettek 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.
A cselekményeket a gyanúsított legtöbbször egyedül, de néhány alkalommal ezidáig ismeretlen társaival követte el. A betörések során körülbelül 650 ezer forint kárt okozott a sértetteknek, mely az eddigi nyomozás során csak részben térült meg. A gyanúsítottal szemben lopás, garázdaság és testi sértés elkövetése miatt indult büntetőeljárás. A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén veszélyeztetné a nyomozás sikerességét, akár a bizonyítékok elrejtésével, megsemmisítésével, de akár az eljárás további résztvevőinek befolyásolásával. A sorozatosan elkövetett cselekmények és a férfi életkörülményei továbbá arra engednek következtetni, hogy hasonló jellegű cselekmények elkövetéséből tartja fenn magát, így nem zárható ki, hogy újabb szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el.