2024. október 06. Brúnó, Renáta
Magyarországon 1990 óta tartják a Föld napját
Miskolc Televízió
|
2015. április 22. 17:48
|
frissítve: 2015. április 23. 16:57
Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató 1970. április 22-én indított mozgalmat a Föld védelmében. Megalapította az Earth Day Network-ot. Ennek kezdetben 25 millió amerikai tagja volt, ma már ezernél is több szervezet vesz részt benne az egész világon.
Nem

Az elszáradt ágakat, gallyakat szednek össze a fiatalok a Factory Sportarénánál.

„Nagyon nagy örömmel szoktunk jönni az iskolából és beszélgetünk fákat rendezünk, gereblyézünk, sepregetünk. Múltkor például bent az elemeknél ahol biciklizni szoktak ott takarítottunk. ” - mondta Kovács Dóra

Bent a csarnokban megkopaszított fák maradványait dolgozták fel, tavalyi installációkat festettek újra. Ez után jön a padok felújítása, festése, hogy ezek is újra a helyükre kerülhessenek. 

"Tíz éve csináljuk a Föld napot itt a Faktoryban.  Nagyon fontos hiszen megjött a tavasz, mindenki vidám, szeret ide járni és úgy gondolom, hogy akik ide járnak azok érezzék annak a súlyát, hogy ezt tisztán kell tartani, ezért is tartjuk fontosnak évek óta.” - mondta Egri Zsuzsa, a Factory Aréna vezetője.

Diósgyőrben park stafétával köszöntötték a Föld napját. A Peja Győző emlékparkban fafajtákkal ismerkedtek diákok.  

„Középiskolásokat szólítottunk meg, felső tagozatos általános iskolásoknak és a középiskolásoknak váltófutó verseny a játék felépítése és különböző feladatokat kell megoldaniuk. A kisebbeknek a saját parkjukat kellene megismerni a feladatok által mert nem ismerik azt a környezetet ahol laknak, nem ismerik a fákat, nem ismerik, hogy milyen értékek vannak ott." - mondta Spisák Edina, a Zöld Kapcsolat Egyesület projektkoordinátora.

 

A diákok elmondták: - változtatnunk kell a környezetünkhöz való viszonyunkon.  Életmód és szemléletváltásra van szükség természeti értékeink megőrzéséhez. Hozzátették: - tudják, hogy szavak helyett tettekre lenne szükség.

„ Kevesebbet kellene szemetelnünk, a hulladékot a különböző hulladék gyűjtőkbe kéne tennünk, fát kéne ültetnünk, hogy az oxigén több legyen és minél többet vigyázzunk arra, hogy ne szennyezzük a környezetünket, járjunk biciklivel iskolába vagy gyalog.” - mondta Horváth Andrea

2009-ben Evo Morales bolíviai elnök kezdeményezésére az ENSZ április 22-ét a „Földanya nemzetközi napjá”-vá nyilvánította. A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat