A vérszívók számának csökkentését célzó gyérítés a program hatodik hetében várhatóan a Balatonnál és a Dráva mentén, Komárom, Mohács és Szekszárd térségében, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, illetve Budapesten, Baján, Debrecenben, Kaposvárott és Sárváron zajlik majd.
Az országos szúnyoggyérítési program ötödik hetében a július 13-án érkezett esős, szeles időjárás miatt csak az első napokra tervezett munkálatokat lehetett végrehajtani. A keleti országrészben tovább volt a szúnyoggyérítéshez megfelelő időjárás, így teljes régiót érintő sikeres kezelés a Tisza-tó térségében zajlott. A munkák nagyobb részét Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megyében is el tudták végezni a múlt héten. A Balaton térségében és a középső országrészben tervezett gyérítés jelentős részét azonban erre a hétre kellett halasztani.
A lezúdult nagy mennyiségű csapadék és a Duna vízállásának emelkedése miatt mindenütt lárvatenyészőhelyek alakultak ki, amelynek következtében július végére, augusztus elejére újabb szúnyoginvázió várható az ország több területén.