2024. augusztus 21. Sámuel, Hajna
Máris megszerették a Lovagi Tornák Terét
Miskolc TV / minap.hu
|
2016. augusztus 30. 17:08
|
frissítve: 2016. szeptember 01. 14:51
Még csak egy éve adták át a Lovagi Tornák Terét, máris „az elvárások felett teljesít”. Ezt a hétvégén megrendezett Díjugrató Országos Bajnokság szervezője mondta.

Az ország legjobb fiatal lovasaival rendezték meg a Lovagi Tornák Terén a Díjugrató Országos Bajnokságot. A sportág egyre több érdeklődőt vonz. A díjugrató utánpótlás verseny, a kétfordulós országos bajnokság második erőpróbája volt. A már pénteken elkezdődött díjugrató hétvége befejezéséhez közeledve vasárnap már a végeredményről határozó, úgynevezett összevetést rendezték meg.

dijugratas_160828_ja_4.jpg

Elsőként Domino nyergében Merényi Réka érkezett a póni kategóriában a pályára. Az ifjú lovas 4 verőhibával, 33.96 mp alatt teljesítette a kijelölt pályát. Őt Marosi Korinna és lova Santos követte. A most látható fiatal tehetség ugyan majdnem 2 mp-el tovább volt a pályán, de hibapont nélkül lovagolt. Így Marosi Korinna nyerte a díjugrató versenyt. Így pedig összesítésben is ő lett a bajnok póni kategóriában.

– Az elejétől az első helyen álltam és már az első forduló után 5 ponttal vezettem – mondta. – Itt is kaptam pontokat mind a három nap, úgyhogy vezettem végig végül is.

dijugratas_160828_ja_8.jpg

A 3 napos verseny során megteltek a lelátók a legjobb utánpótlás korú versenyzők küzdelmére, ami mutatja a szervezők nagy örömére azt, hogy az érdeklődők már megismerték a miskolci versenyhelyszínt.

– Azt kell mondanunk, hogy elvárások fölött teljesít a helyszín – mondta Erdélyi Magdolna versenyszervező. – Sokkal gyorsabban beépült a köztudatba, mint amire számítottunk, és ezt az a tény is bizonyítja, hogy reggel héttől sötétedésig minden versenyre minden nap nagyon nagy az érdeklődés, és az ország minden pontjáról jöttek ide: Kaposvárról, Kecskemétről, Mezőhegyesről, Győr-Moson-Sopron megyéből, tehát egy igazi országos szintű megmérettetést tudtunk tálalni.

dijugratas_160828_ja_17.jpg

Másfél hét múlva újra benépesül majd a Lovagi Tornák Tere, ugyanis a díjugrató magyar bajnokság akkor kezdődik. Ezt szeptember 24-én, a Regionális Díjugrató Bajnokság követ majd.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat