2024. május 06. Ivett, Frida
Másodszor lőtt el 467 méterre a világverő magyar íjász
origo.hu
|
2015. augusztus 07. 09:52
|
frissítve: 2015. augusztus 08. 13:35
Egy magyar nyerte a Törökországban rendezett nemzetközi hagyományos íjászbajnokságot a korlátlan erejű íjak kategóriájában július végén. Mónus József 467 méteres eredménnyel nyerte a korlátlan erejű íjak kategóriáját.

További két kategóriában is sikert értek el a magyar íjászok: Balogh Csaba és Balogh Kristóf is aranyérmet nyertek, ők a törökök hagyományos versenyszámában, a putalövésben győztek, ahol egy korsó alakú célt kell eltalálni.

ijasz_forras_hartl_nagy_tamas.jpg

Forrás: Hartl Nagy Tamás

Mónus József azt mondta, nem volt egyszerű sem a felkészülés, sem az utazás, utóbbi több mint másfél napot vett igénybe.

– Gondolják el, milyen negyven fokban két napig a napon lenni, és amikor kell, az izzadságtól csepegve a legprecízebben ráilleszteni a nyilat a húrra, majd a világon a legtávolabb lőni. Most is nagyon nehéz volt, mint mindig. De ezt az utat én választottam, ezen az úton végig kell mennem – mondta Mónus.

Az íjászattal 2006-ban megismerkedő Mónus azt mondta, belül azt érzi, nem lehet elégszer felemelni a magyar zászlót, amivel a nemzeti múlt előtt kíván tisztelegni.

– Persze hogy könnybe lábad a szemem, amikor megyek ki, hogy láthassam azt a nyílvesszőmet a földbe fúródva, amely legyőzött mindenkit a világon megint. Azért azt látni kell, hogy egyre kevésbé szeretik az ellenfeleim azt a zászlót látni ott fenn. Egyre több a korlát, egyre több a nehézség, de a Farkas ekkor is Farkas marad, ahogyan a magyar is mindig magyar marad – tette hozzá Mónus, aki a totemállata miatt választotta a Fehér Farkas nevet.

ijasz2.jpg

A bajnokságon mindenki 4 nyílvesszővel versenyezhetett, és Mónus azt mondta, az első lövése után a rendező rászólt, hogy a következő próbálkozására csak két perce van, ami őt azért érintette rosszul, mert ő általában lassan lő, mivel minden apró részletnek fontosságot tulajdonít. Mónus 2013-ban szintén győzött, akkor egy másik kategóriában, de most ugyanúgy 467 méterre szállt el a nyila, mint akkor. A gépész üzemmérnökből lett hagyományőrző íjász megismételte korábbi eredményét. Csak ezúttal jelentős ellenszélben, 62 méterrel megelőzve a több mint 400 fős mezőnyt.

– Hogy mit éreztem? A verseny után közvetlenül azt, hogy nagyon elfáradtam, most viszont azt, hogy harcolni akarok – mondta Mónus, aki egy korábbi interjúban elárulta, hogy miért harcosokként beszél az ellenfelekről. – Mindannyian harcolni akarnak, a mongol még akkor is lő, ha mész a célhoz a saját nyiladért. Mindenkit motivál, hogy más nemzetekkel versenghet, ilyenkor érezni a másik harcos közelségét, ahogy lihegnek a nyakadba, aztán a végén jöhet a baráti kézfogás, bár a mongolok ebben is mások, ha legyőzöd őket, nehéz szabadulni az erős kézszorításukból.

A hagyományőrző íjász egyedül azt sajnálja a török versennyel kapcsolatban, hogy a köves pálya miatt minden nyílvesszője eltört. Mónusnak nagy álma volt, hogy a 907-es pozsonyi csata emlékére 907 méter fölé lőjön el egy nyilat, és erről még mindig nem tett le, legközelebb szeptemberben tesz kísérletet erre.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat