2024. május 08. Mihály
MÁV – ingyen wifi hamarosan a Tiszain is
minap.hu
|
2014. augusztus 22. 09:49
|
frissítve: 2014. augusztus 22. 10:03
Egyre többen, átlagosan naponta kétezren veszik igénybe a MÁV állomási wifi szolgáltatását, akár 6-7 Gbyte adatforgalmat is lebonyolítanak 24 óra alatt a felhasználók. Jelenleg hat állomáson lehet ingyenesen internetezni, de még idén újabb két városban, Szegeden és Miskolcon is lehetőség nyílik erre – tájékoztatott a MÁV Zrt.

Már a Szegedi Ifjúsági Napok kezdetére, azaz augusztus 27-re befejezik a szakemberek az állomási wifi kiépítését a szegedi vasútállomáson. Így a vonattal utazók számára a rendezvény idején is elérhető lesz az ingyenes szolgáltatás.
Miskolcon decemberre készülhet el a működéshez szükséges hálózat kiépítése, Pécsen pedig a jövő évben, az új állomási főépület átadását követően lesz elérhető a wifi. Elégedetten használják az utasok a már működő szolgáltatást, jelenleg Budapesten a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvaron lehet díjmentesen netezni, ezen kívül Zamárdiban, Keszthelyen és Debrecenben wifizhetnek az utasok az állomáson.
A statisztikák szerint népszerű a felhasználók körében a menetrendi információkat tartalmazó elvira.mav-start.hu oldal, a leggyakrabban azonban a közösségi oldalakat és alkalmazásokat (facebook, instagram, viber) nyitják meg az utasok. Sűrűn látogatottak a hírportálok és az aukciós oldalak is. Több mint fele a látogatóknak Android rendszerrel csatlakozik a hálózathoz.
Idén áprilisban indította el ingyenes állomási wifi internet szolgáltatását a MÁV, akkor öt helyen lehetett díjmentesen böngészni a világhálón. Zamárdiban a Balaton Sound fesztiválra készült el a hálózat kiépítése július közepén. Fejlesztések nem csak új állomások bekapcsolásával történnek, hiszen a szükséges építészeti engedélyezést követően, még a nyár folyamán bővítik további négy csatlakozási pont kiépítésével a lefedettséget a Keleti pályaudvaron.
Az állomási wifi kiépítésével párhuzamosan egyre több vasúti kocsiban is biztosít ingyenes internet-elérést a vasúttársaság. Már több mint 700 kocsit szerelt fel a MÁV-START wifi routerrel, komfortosabbá téve így az elővárosi és távolsági közlekedést.
 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat