2024. május 08. Mihály
Megélni a fényt és a csodákat – Gyertyagyújtás a Fény ünnepén Miskolcon
Kujan István
|
2018. december 09. 17:03
|
frissítve: 2018. december 10. 17:38
A Hanuka utolsó gyertyáját is meggyújtották vasárnap délután a Centrum előtti téren. Köves Slomó vezető rabbi ünnepi beszédében úgy fogalmazott: a fény meg tudja mutatni egymásnak és saját magunknak, hogy mennyi minden összeköt bennünket.

hanuka_20181209_vcs_13.jpg

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) már több mint 20 éve rendezi meg hanukai gyertyagyújtását a fővárosi Nyugati téren. Idén pedig – immár második alkalommal – a fővároson kívül Debrecenben és Miskolcon, illetve most először Szentendrén is közös hanukai ünneplésre várták az érdeklődőket.

hanuka_20181209_vcs_25.jpg

Miskolcon vasárnap délután a Centrum előtti téren tartották meg a visszaemlékezést, melyen a várost Menyhárt Szabolcs, a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri kabinetvezetője képviselte.

Több száz éven keresztül nagyon sok csodarabbi élt a közelben, Tokaj-hegyalján. Ők egész életükben igyekeztek mindenkinek segíteni, vallási hovatartozástól függetlenül, aki hozzájuk fordult kéréssel. A sírhelyeik zarándokhelyek ma is – ismertette bevezető gondolataiban a Mádi Rabbiház vezetője.

hanuka_20181209_vcs_28.jpg

– Hanuka utolsó napját, egy csodát ünneplünk. Ilyenkor érdemes végiggondolni a saját életünket, megkeresni benne a mindennapi csodákat, és megélni a fényt és a világosságot – fogalmazott Frank Mariann.

hanuka_20181209_vcs_10.jpg

Hanuka a fény ünnepe. Az elnevezés a jeruzsálemi Szentély visszafoglalására és felavatására utal, amely akkor történt meg, amikor a Makkabeusok győzelmet arattak a szír-görög megszállók felett. Ekkor történt az a csoda, hogy az egy napra elegendő szent olaj nyolc napig égett a templomban. Ennek emlékére gyújtanak a zsidók 8 napon át gyertyát, minden nap eggyel többet – ismertette az EMIH vezető rabbija. Köves Slomó úgy fogalmazott: egy ünnep itt, Miskolcon lenni ma este.

hanuka_20181209_vcs_16.jpg

– Itt mindig közvetlenek az emberek, mindig olyan boldogan állnak meg, hogy együtt ünnepeljenek velünk – fogalmazott. – Mindig fontos emlékezni arra, hogy micsoda ereje van a fénynek. A sötétség nem arról szól, hogy valamiben hiányt szenvedünk, hanem csak egyszerűen nem látjuk, ami van; a sötétség átvitt értelemben azt is jelenti, hogy mindannyiunknak sok jó van a szívében, jót akarunk, de sokszor hiányzik a fény, ami meg tudja mutatni egymásnak és saját magunknak, hogy mennyi minden összeköt bennünket.

hanuka_20181209_vcs_14.jpg

Az, hogy ma másodszor vagyunk itt, erősen kifejezi a fény erejét – folytatta a vezető rabbi; azt, hogy egy kis ünnepléssel, örömmel hogyan lehet egymás kezét megfogni, hogyan lehet egymáshoz közeledni. És hogyan lehetünk mindannyian büszkék a saját hagyományainkra, ünnepeinkre.

Fuchs Yehoshua, a miskolci hitközség rabbija ünnepi beszédében arról szólt, hogy az első gyertya meggyújtásakor az aznapi csodákért legyünk hálásak az Istennek, a második napon aztán már az előző napi csodákért is hálát kell adunk, és így tovább. – Nem szabad tehát megfeledkeznünk a tegnap jótéteményeiről sem – hangoztatta, hozzátéve: a tavalyi közös ünneplést is köszöni a miskolciaknak.

Az ünnepi beszédeket követően elmondták az ünnepi áldást a gyertyákra, miközben az emelő kocsin meggyújtották a hanuka gyertyáit.

A hanukai gyertyagyújtáson szabadtéri élő koncertet adott a budapesti Sabbathsong Klezmer Band, és a zene és tánc mellett friss hanukai fánkokkal, kóser finomságokkal várták a szervezők az érdeklődőket.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat