Az ünnepi szónoka Lange László, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke volt. Beszédében visszatekintett a 167 évvel ezelőtti március 15-re, felidézve a Nemzeti Dal és a 12 pont megszületését. A forradalmak éve volt ez az időszak Európában, társadalmi és nemzeti felszabadító célkitűzésekért folyt a harc a haladás és a reakció erői között. Gondolatban ott lehettünk Budapesten a márciusi ifjakkal, felidézve e jelentős nap eseményeit, történéseit. Ez az időszak legyen példa a ma ifjúságának – mondta a szónok.
– Március 15-e volt Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve – mondta Lange László. – Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója önvédelmi harcával a nemzet mitológiai részévé vált. Európa forradalmai közül egyedül jutott el a sikeres katonai ellenállásig. Sikerességét mutatja, hogy csak a cári Oroszország beavatkozásával lehetett legyőzni. A nemzet történetének leghíresebb háborús konfliktusa volt.
A megemlékezés után a Szent Ferenc Általános Iskola tanulóinak ünnepi műsorát tekintették meg a résztvevők.
A megemlékezés zárásaként az önkormányzat, a politikai pártok és a környék oktatási intézményeinek képviselői helyeztek el koszorút az Országzászló talapzatánál.