2024. szeptember 14. Szeréna, Roxána
Megérkeztek az új székek a Batsányi óvodába
minap.hu
|
2017. október 27. 21:22
|
frissítve: 2017. október 31. 06:39
Pénteken délelőtt megérkezett az a harminc szék a Batsányi óvodába, amit Novák Józsefné (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő vásárolt az intézmény számára.

uj_szekek_ovoda_171027_ja_9.jpg

Mint ismeretes, Novák Józsefné szerdán közleményt adott ki, melyben azt írta: az intézmény vezetője a múlt héten értesítette a Batsányi utcai óvoda szülői munkaközösségének kezdeményezéséről, miszerint új székeket szeretnének vásárolni az egyik óvodai csoportba. - Az igazgató azért fordult hozzám, mert 2016-ban Kovács László képviselőtársammal közösen 30 kiságyat vásároltunk ennek az óvodának. A szülői kezdeményezést támogatandó örömmel indítottam el 30 kisszék beszerzését az önkormányzatnál saját képviselői alapom terhére. Ezzel szeretném lezárni azt a jobbikos botránykeltést, amely egy egyszerű szülői kezdeményezést politikai haszonszerzésre akart felhasználni - fogalmazott a képviselő.

uj_szekek_ovoda_171027_ja_7.jpg

A harminc kisszék pénteken megérkezett az óvodába. Nagyon örülök, hogy átadhatom ezt az ajándékot a gyerekeknek, a boldogság, a csillogó szempárok mindent elárulnak - nyilatkozta Novák Józsefné, aki aról is szólt, hogy a szülőkkel és a vezető pedagógusokkal egyeztetve választották ki a gyermekbútorokat. - Remélem, most már nyugalom és béke lesz az intézményben - tette hozzá a képviselő.

uj_szekek_ovoda_171027_ja_25.jpg

Petránné Képes Gizella óvodavezető elmondása szerint, nagyon örülnek az ajándéknak. – Ezekkel az új székekkel komfortosabbá tudjuk tenni a gyermekek csoportszobáját. Színesek, modernek, élvezik az apróságok, emellett ergonómiai szempontból az gészséges életmódra nevelésben is nagy szerepet játszhatnak - hangoztatta. Az egyik szülő, Viszokai Anita is örömét és köszöntetét fejezte ki az új székek kapcsán. Mint mondta, a régi fémvázas székek nem voltak praktikusak a gyerekeknek, az újak azonban nagyon jók lesznek.

uj_szekek_ovoda_171027_ja_30.jpg

Fotó: Juhász Ákos

Novák Józsefné árvácskát is vitt az óvodába, hogy az együttműködés és a szolidaritás jegyében, közösen ültessék el a gyerekekkel a bejárat mellett.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat