– Közel tízmillió forintba kerülnek a beruházások, amelyek tavaly kezdődtek. Akkor is felújítottunk már egy járdaszakaszt, amit idén a hármas és az ötös szám előtti rész követett – mutatta Deák-Bárdos Mihály a felújított járdákat. – Folytatni szeretnénk a munkát, még több elhanyagolt utcát kívánunk megszépíteni, emellett a játszóterek felújítása, létesítése is fontos feladat.
A játszótér hárommillió forintból épült meg, míg a járdaszakaszokat közel hétmillió forintból újították fel. Csizmár Ferencné már 50 éve lakik a Kilencedik utcában, s érhető módon örömmel fogadta a végeredményt. – Amióta itt lakom, egyszer nem nyúltak hozzá a járdához – fogalmazott az idős asszony. – Sokszor megállt a víz, a kukát nem lehetett kihúzni, sok autó is bejött a ház elé parkolni.
Az önkormányzati képviselő szerint fontos, hogy a gyerekek biztonságos, modern játszótereket kapjanak, így a választókörzetében igyekszik minél több csemetének megadni ezt a lehetőséget. – Ahol szükség van rá, és kérik a lakók, ott létesítünk, vagy felújítjuk a meglévő játszóteret – tette hozzá Deák-Bárdos Mihály.