2024. június 02. Kármen, Anita
Megújult a foglalkoztatási osztály Zombori utcai épülete
Kujan István
|
2017. május 12. 11:46
|
frissítve: 2017. május 13. 18:01
Országos szinten is kiemelt ügyfélforgalmat bonyolít le a Miskolci Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya, tavaly több mint 15 ezren keresték fel a Zombori utcai épületüket – ahol most már megújult külsővel és belsővel várják az ügyfeleket.

Építészeti, elektromos és gépészeti felújítást egyaránt végeztek a Foglalkoztatási osztály épületén. Mint a projekt ünnepélyes záróeseményén a kivitelezést végző DTRT Vízépítő Kft. értékesítési vezetőjétől megtudtuk, egyebek mellett leszigetelték a külső lábazatot, hőszigeteléssel látták el a homlokzatot és lecserélték a nyílászárókat. Juhász István hozzátette, emellett egy napelemes rendszert is telepítettek a tetőre, de a villámvédelmi rendszert is korszerűsítették. Kicserélték még a teljes elektromos hálózatot, gépészeti téren pedig hőszivattyús megoldást alkalmaztak, hő- és légtechnikai eszközöket szereltek be.

– A projekt mintegy 98 millió forintos költségvetéséből megújult az épület energia- és energetika-felhasználása, ezáltal gazdaságosabbá vált a fenntartás – húzta alá a 25 éves múltra visszatekintő, ma már több mint félszáz embernek munkát adó vállalkozás értékesítési vezetője.

Stiber Vivien, a Miskolci Járási Hivatal vezetője elmondta, a főosztály országos szinten is kiemelt ügyfélforgalmat bonyolít le. Ismertette, tavaly 10 468 fő regisztrált álláskereső, és további 4700 fő közfoglalkoztatásban részt vett ügyfél járt az épületben. Ugyanakkor természetesen a munkaadói oldallal – a térség mintegy 2100 foglalkoztatójával – is szoros kapcsolatot tartanak.

felujitas_munkaugyi_170511_ja_6.jpg

– Az ügyfélteret korábban már több alkalommal felújítottuk, hogy a rengeteg ügyfelet ki tudjuk szolgálni. Most egy komplex energetikai beruházás valósult meg, kívülről is láthatóan megújult az épület – mondta, hozzátéve, a közel féléves munka alatt zökkenő- és panaszmentes ügyfélfogadást bonyolítottak le kollégái.

A Fidesz-KDNP kormány, miután 2010-ben átvette az ország irányítását, rendbe tette a pénzügyeket, majd azokra a területekre is kellő figyelmet fordított, amelyek addig „elég rossz állapotban voltak” – fogalmazott a rendezvényen Csöbör Katalin országgyűlési képviselő.

– Már olyan fejlesztéseket is be tudunk jelenteni, amik például kényelmesebb szolgáltatást és ésszerűbb gazdálkodást eredményeznek. Egy ilyen programcsomag keretében újult meg az épület – fűzte hozzá a kormánypárti politikus, külön kiemelve a beruházásból a napelemek elhelyezését az épületen. – A kormány odafigyel a megújuló energiákra is, hiszen szükség van ezekre.

felujitas_munkaugyi_170511_ja_9.jpg

A fejlesztés az energiahatékonysági mellett takarékossági szempontból is fontos volt. Demeter Ervin kormánymegbízott hangsúlyozta azt is, hogy most már jobb körülmények között dolgozhatnak a munkatársak, illetve jobb körülmények között fogadhatják az ügyfeleket.

felujitas_munkaugyi_170511_ja_11.jpg

– A Zombori utcai épületbe azokat várjuk, akik szeretnének elhelyezkedni a munkaerőpiacon, szeretnének képességeikhez és tudásukhoz mérten minél jobb munkát kapni. Meglátásom szerint mára eljutottunk oda, hogy a munkanélküliséget lassan már a munkaerő-nélküliség váltja fel. De ezen tudunk segíteni képzésekkel és annak ösztönzésével, hogy a foglalkoztatás növekedjen a térségben – húzta alá a kormánymegbízott.

felujitas_munkaugyi_170511_ja_19.jpg

A most átadott beruházás része a "Középületek kiemelt épületenergetikai fejlesztései Borsod-Abaúj-Zemplén megyében" című projektnek. Ennek részeként mintegy egymilliárd forint uniós támogatásból korszerűsítik a megyei kormányhivatal hat épületét, köztük három miskolcit: a Mindszent tér 3. szám alatt található családtámogatási és társadalombiztosítási főosztály épületét, a foglalkoztatási főosztályt, valamint a Zombori utcai épületet.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat