2013. június 6-án egy életveszélyes állapotban lévő férfit szállítottak az ózdi kórházba. A férfin 50-100 méhcsípés volt. Azonnali ellátása során intenzív terápiával sikerült az anaphylaxiás sokkot és így a halálos eredményt elhárítani.
Aznap délelőtt az idős férfi egy ismerőse kérésére érkezett a vádlott asszony szomszédjába. Méheket kellett befognia, melyek a két telek határán lévő fákon telepedtek meg.
A férfi méhészruhába öltözött, és elkezdte begyűjteni a rovarokat. Lespriccelte vízzel, majd egy vödörbe seperte azokat. A műveletet saját portájáról figyelemmel kísérte a vádlott nő, aki egyébként haragos viszonyban volt a méhek tulajdonosával.
A sértett a vödörbe gyűjtött méheket lerakta, és hazament újabb vödörért. Amikor visszatért, a vádlott telkére átnyúló ágakról folytatta a méhek befogását. Ekkor a vádlott asszony a kerítéshez futott, és a kezében lévő seprővel többször rácsapott a kerítésre, amitől a méhraj felbolydult. A sértett és távolabb álló felesége ijedten kiabált az idős asszonynak, hogy hagyja abba a veszélyeztető magatartást. A vádlott azonban újból rácsapott a kerítésre, aminek hatására a méhraj nagy része ráesett a sértett méhészkalapjára és ruházatára, majd megvadulva bejutottak a méhészkalap és a ruházata alá. Legalább 50-100 csípés érte a férfit, aki megpróbálta leseperni magáról a rovarokat. Mivel felesége allergiás a méhcsípésre, és nem is volt beöltözve, így segíteni sem tudott neki.
A sértett hazaszaladt, átöltözött, kalciumot ivott, majd fia azonnal az orvosi ügyeletre vitte, ahol injekciót kapott, és onnan kórházba szállították. A célszerű és szakszerű orvosi ellátás hiányában halálos eredménnyel is számolni kellett volna.
A 83 éves nővel szemben az ügyészség felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta a törvényszéknek – tájékoztatta portálunkat Miskolci László főügyész.
(a külső kép illusztráció, fotó: Mocsári L.)