2024. május 31. Angéla, Petronella
Megvannak a Vidi ellenfelei az El-ben
nso.hu
|
2018. augusztus 31. 14:27
|
frissítve: 2018. szeptember 01. 11:20
Pénteken 13 órától kisorsolták a labdarúgó Európa-liga csoportjait, a Mol Vidi FC a Chelsea-vel, a PAOK-kal és a BATE Boriszovval került egy kvartettbe.

A sorsolás után a Mol Vidi FC sportigazgatója, Kovács Zoltán a Sport Tv-nek elmondta, hogy éppen a Chelsea-vel és a PAOK-kal szeretett volna egy csoportban szerepelni.

„Mindenképpen akartunk egy sztárcsapatot, ennek a követelménynek a Chelsea tökéletesen megfelel. A PAOK szintén jó és erős együttes. Szeretnénk meccseket nyerni, folytatni azt a remek sorozatot, amit a BL-ben elkezdtünk, és erre van is esély, mert a Chelsea-n kívül a másik három klub hasonló játékerőt képvisel.”

Kádár Tamás (Dinamo Kijev) és Kleinheisler László (Asztana) csapata ugyanabba a csoportba került, Gulácsi Péterék (RB Leipzig) a Salzburggal játszhatnak „házi rangadót”, míg Szántó Tamásék (Rapid Wien) a Villarreal, Szpartak Moszkva, Rangers hármassal karöltve küzdhetnek a továbbjutásért.

aek_athen_molvidi_juhasz_180828.jpg

A sztárcsapatok közül a Milannak lesz a legnehezebb dolga, az olaszok az Olympiakoszt és a Betist is megkapták a selejtezőben meglepetést okozó Dudelange társaságában.

Kifejezetten izgalmasnak ígérkezik a H-csoport, amelyben a Lazio, a Marseille és a Frankfurt oszthatja egymásnak és a kishalként jelen lévő Apollónnak a pofonokat.

Az Arsenal és a Sevilla számára valószínűleg nem lesz megoldhatatlan feladat a továbbjutás kiharcolása, az angolok legnagyobb ellenfele a Sporting CP, a spanyoloké az FK Krasznodar lehet.

A csapatok tizenkét négyes csoportban küzdenek majd, oda-vissza vágós körmérkőzések után az első kettő jut tovább a következő körbe. Hozzájuk csatlakozik a nyolc BL-csoport összes harmadik helyezettje, így alakul ki a kieséses szakasz 32 csapatos mezőnye.

A döntő május 29-én Bakiban lesz.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat