Miután orvosi ellátása befejeződött az elkülönítő helyiségben helyezték el. Az orvos utasítására, az egészségügyről szóló törvény alapján, ön- és közveszélyes állapota miatt a kerekesszékhez kötözték a kezeit. Később szállítás közben ismét agresszíven kezdett viselkedni és megpróbált a kötözésből kiszabadulni. Ekkor az őt kísérő 23 éves ápoló háromszor arcon és fejen ütötte. Az ütésektől a nő orra vérezni kezdett. Az ápoló elállította a vérzést. A lekötözést, miután a beteg lenyugodott, egy óra múlva megszüntették.
Pár óra múlva az orvosi vizit során észlelték a beteg sérüléseit. Arcán, homlokán zúzódások nyoma látszott, a röntgen kimutatta, hogy orra és arccsontja eltört. Ezen sérüléseit egyértelműen az ápoló általi bántalmazás során szenvedte el. Sérülései 8 napon túl gyógyulóak.
Az ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a 23 éves férfivel szemben és felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt - olvasható Miskolci László, a B.-A.-Z. Megyei Főügyészség főügyészének közleményében.