2024. április 19. Emma
A megye 16 járásának 102 kiállítója a belvárosban – V. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásár
Muntyán Bernadett
|
2018. szeptember 07. 14:03
|
frissítve: 2018. szeptember 09. 08:46
Idén ötödik alkalommal szervezték meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásárt a Szent István és az Erzsébet téren – a megyei kormányhivatal, és Miskolc város önkormányzata által, a Munkaügyi Központ közreműködésével –, melyre a megye 16 járásából 102 kiállító érkezett. A vásár célja, hogy bemutassa a közfoglalkoztatás során előállított termékeket és szolgáltatásokat.

A kiállítók között zömében önkormányzatok sorakoztak fel, de településüzemeltető szervezetek, nonprofit kft.-k, Gazdasági Műszaki Ellátó Szervezetek és szociális szövetkezetek is részt vesznek a kétnapos kiállítás és vásáron. Demeter Ervin kormánymegbízott a kiállítást megnyitó beszédében a közfoglalkoztatás céljait hangsúlyozta, kiemelve, az a legfontosabb, hogy visszavezessék az embereket a munkaerőpiacra.

kozfoglalkoztatas_kiallitas_180907ml_77.jpg

– A kormányhivatal a kiállításon 70 foglalkoztató közel 650 álláshelyét ajánlja a közfoglalkoztatottaknak, megjelenítve a szándékot, mely szerint minél több embernek legyen lehetősége a piaci viszonyok között dolgozni – fogalmazott a kormánymegbízott, hozzátéve: a közfoglalkoztatottakra úgy tekintenek, mint a megye humánerőforrására. Aláhúzta: ebben az esztendőben közel 14 ezer fő vett részt valamilyen képzésen a közfoglalkoztatáson keresztül, és több mint 11500 fő el is végezte ezen képzések valamelyikét.

kozfoglalkoztatas_kiallitas_180907ml_30.jpg

A rendezvény célja, hogy bemutassák a közfoglalkoztatás során előállított termékeket, hangsúlyozva a program értékteremtő jellegét és hasznosságát a települések fejlődése szempontjából. A kiállítás ugyanakkor lehetőséget is biztosít a közfoglalkoztatók számára, hogy bemutassák azokat az újszerű elemeket, amelyeket a különböző foglalkoztatási programok keretein belül valósítottak meg. Továbbá a rendezvény remek alkalmat jelenthet a közfoglalkoztatók közötti kapcsolatfelvételre és kooperációk kialakítására.

kozfoglalkoztatas_kiallitas_180907ml_27.jpg

Kiss János, Miskolc alpolgármestere kiemelte, a kiállítás méretében és minőségében is erőt és sikert sugároz. – A magyar közmunkaprogram bátor és innovatív volt indulásakor, hiszen egyszerre kellett kapaszkodót nyújtania sok munkanélküli állampolgárunknak, hogy ők is tisztességes munkával el tudják tartani családjukat – fogalmazott, majd hozzátette: egyszerre kellett munkarutint és munkakultúrát fejleszteni, hogy utat nyisson számukra a piacgazdaság felé. Mint fogalmazott, a vásáron két napon keresztül kézzel foghatóvá válik a látogatók számára a közfoglalkoztatási program sikere: a kézműves termékek és az élelmiszerek sokasága.

kozfoglalkoztatas_kiallitas_180907ml_23.jpg

Hoffmann Imre közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár nyitotta meg a közfoglalkoztatási kiállítás és vásárt. Beszédében kitért a foglalkoztatáspolitikára és a közfoglalkoztatásra. – Fontos hangsúlyozni, hogy a kormány a közfoglalkoztatást átmeneti jelleggel egy munkaerőpiaci reintegráló eszközként kínálja mint foglalkoztatási lehetőséget – emelte ki. Elmondta, a rendezvény kiemelt figyelmet fordít a közfoglalkoztatásból a versenyszférába történő átjárhatóság erősítésére, és a közfoglalkoztatásban résztvevők részére állásközvetítési lehetőséget is biztosít.

kozfoglalkoztatas_kiallitas_180907ml_19.jpg

A helyettes államtitkár egyebek mellett szólt a közfoglalkoztatási rendszer kialakulásáról, ami a tömeges munkanélküliség megszüntetésére jött létre. – Az volt a célunk 2011-ben, hogy olyan programokat indítsunk, ahol értékteremtő tevékenységeket lehet végezni – húzta alá. Hoffmann Imre hangsúlyozta azt is, hogy a 2019-es költségvetés alapján 180 milliárd forint biztosítja majd mintegy 126 ezer fő közfoglalkoztatását.

kozfoglalkoztatas_kiallitas_180907ml_6.jpg

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.-nél jelenleg 683 közfoglalkoztatott dolgozik, ezek közül 51 fő egy speciális programban, a hajléktalan közfoglalkoztatási programban vesznek részt – tudtuk meg Schweickhardt Gyula ügyvezetőtől. Mint mondta, az elmúlt 4 évben a közfoglalkoztatottak száma csökkent, és nagyon sokan el tudtak helyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon.

A megye 16 járásának 102 kiállítója mellett Heves megye 3, Nógrád megye 2, továbbá Hajdú-Bihar megye 5 települése is bemutatkozott. 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat