A geotermikus energiának is köszönhető, hogy Miskolc távfűtése használja a legnagyobb arányban a zöldenergiát. A geotermikus projektről mindent megtudhattak az érdeklődők. De a Távhőszolgáltatás napja alkalmából a fűtőmű is kinyitotta a kapuit. A legtöbb érdeklődő a Fazola Henrik Szakképző Iskolából érkezett, nekik a vizsgákhoz is fontosak ezek az ismeretek.
A biomassza kazántelepen halomban áll a faapríték, ezt tüzelik el. Az üzem a kiliáni és Dorottya utcai körzetet látja el hőenergiával. Kókai Péter, a BIOMI Kft. ügyvezetője elmondta, ennek a városrésznek a távhőszolgáltatása 90-95 százalékból megújuló energiaforrásból származik, ami egy kiváló részaránynak számít.
Az érdeklődők főleg azokat a fejlesztéseket ismerhették meg, amiknek köszönhetően Miskolcon már 50 százalékban megújuló energiával tudják előállítani a hőt. Az üzemeken kívül volt még egy állomása a Távhőszolgáltatás napjának. Énekkel és verssel köszönték meg a gyerekek az új juharfát, amit a MIHŐ-től kaptak. A Mesevár Óvoda és a cég együttműködése évek óta tart.
– Úgy gondoljuk, hogy a környezetbarát gondolkodás alapjait már az óvodában el kell sajátítani – mondta Nyíri László, a MIHŐ Kft. ügyvezetője. – Ma is fát ültettünk és arra kértük a gyerekeket, hogy vegyenek részt abban a gondolkodásban, hogy a jövőt úgy tudjuk megalapozni, ha teszünk is ezért, például egy faültetéssel.
A Távhőszolgáltatás napját 2014 óta a Nemzetközi Energiatakarékossági Világnappal egy időben, március 6-án ünnepeljük.