Sövényvágók, kézi fúrók és elektromos csavarhúzók készülnek a miskolci Bosch kéziszerszám gyárában, amit Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is meglátogatott márciusban. A gyártósorok már akkor egy nagy átalakításon estek át.
A miskolci gyárban egy új logisztikai módszert dolgoztak ki. A gyártósorokról a nagyméretű alkatrészeket eltávolították, ezzel a sorok mérete is kisebb lett. A használt terület így 70%-kal csökkent, a cég produktivitása pedig több mint 80 %-kal nőtt.
Az új módszert külföldön is elismerték. A kis szobrocskát áprilisban Brüsszelben vehette át a csoport. Az Európai Logisztikai Szövetség 27 országot tömörítő konferenciáján a magyar csapat a 2. helyezést érte el.
"Három nagy lépcsőben mondjuk el, vagy mutattuk be a fejlesztésünket, hogy hogyan tudjuk a gyártósorokat kicsinyíteni, hogyan tudjuk ezeket összenyomni, hogyan tudjuk ezeket minél hatékonyabban végezni, hogyan tudjuk a belső anyagáramlást, az alkatrészeket a gyártósorokhoz eljuttatni, illetve hogy ezt a beszállítókon keresztül hogyan fejlesztjük tovább." - mondta Kiss Rita, osztályvezető.
A fejlesztés mögött másfél éves munka áll. Sikerességét bizonyítja, hogy már Brüsszelben több külföldi cég jelezte, hogy bevezetné a Miskolcon kifejlesztett módszert.
A sikerélmény nem érte váratlanul a miskolci Bosch csoportot. Tavaly ugyanis a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság kongresszusán már a Logisztikai Kiválóság díját vihették haza.
A mostani, brüsszeli megmérettetésen pedig a szintén előkelő 2. helyet szerezték meg. A logisztika területén Európai szinten ez minden idők legjobb magyar helyezésének számít.