Az év utolsó, végül győzelemmel záruló bajnokija után sem állt meg az élet a csapat körül. A harmadik helyen várhatja a tavaszi folytatást a Diósgyőr, ami remek eredmény. Hogy így is maradjon, ahhoz bizony a meccsek szempontjából holtidőre van szüksége a szakmai stábnak.
– A csapat jó úton jár. Itt már nüansznyi dolgok döntenek, arra is oda kell figyelni, ami azért a nyári felkészülés alatt nehezítette a dolgokat: rengeteg új játékos érkezett. Voltak, akik csak későn tudtak bekapcsolódni a felkészülésbe, tehát az ő teljesítményük hullámzó volt – mondja Árki Gábor sportigazgató.
Ennek megoldása az lehet, ha minimális a játékosmozgás és egy megfelelő felkészülés után az eddig lemaradással küzdők utolérik a többieket. Ez lehet a biztos alapja egy sikeres tavasznak, no meg a meghatározó játékosok megtartása.
– Természetesen már elkezdtük ezeket a megbeszéléseket. Nagyon remélem, hogy azok a meghatározó játékosaink, akiknek a szerződéseit meg szeretnénk hosszabbítani, akár az év végén, vagy a jövő év elejére, már meg tudjuk tenni. Nyilvánvaló, hogy ha egy játékosnak jóval jobb ajánlata érkezik, azzal nem fogunk tudni mit kezdeni. Ilyen volt például nyáron Futács Márkó esete – jegyezte meg.
Árki Gábor hozzátette: az azonnal bevethető, minőségi igazolások jöhetnek szóba a DVTK-nál, a január 31-én záruló hazai és a február közepéig nyitva tartó külföldi átigazolási időszak során. A DVTK sportigazgatójával készült bővebb interjút a Miskolc Televízió karácsony előtti sportmagazinjában láthatják az érdeklődők.