2019. március 23. Emőke
„Miskolc a magyar grafika fővárosa” - új vezető a Miskolci Galéria élén
minap.hu
|
2019. január 09. 19:02
|
frissítve: 2019. január 12. 19:45
Január 1-től új igazgató irányítja a Miskolci Galériát. Kónya Ábel legfőbb célkitűzése, hogy az intézmény értékes hagyományait követve és ápolva, ugyanakkor új, nemzetközi szintre léptesse azt. Ennek érdekében együttműködne többek között a krakkói grafikai művészeti élettel is. Emellett nemzetközi hírű alkotókat hívna Miskolcra, és igazi közösségi teret szeretne létrehozni a galériában.

Kónya Ábel a Krakkói Képzőművészeti Akadémián szerzett diplomát, két évig élt Németországban. 2005-ben költözött vissza Debrecenbe, ahol művészeti iskolában tanított, később kurátora majd vezető kurátora lett a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központnak. Innen pályázott a Miskolci Galéria igazgatói posztjára. – Miskolc nem új hely számomra. Grafikusként, képzőművészként számos alkalommal jártam már itt.

konya_abel_190109ml_12.jpg

Fotó: Mocsári László

A magyar grafikatörténetben ez egy megkerülhetetlen helyszín – nyilatkozta portálunknak. Mint mondta, mások mellett ide kötődnek a legnagyobb képzőművészek közül Kondor Béla, Szalay Lajos, Feledy Gyula. A Miskolci Galéria az egyik legszebb kiállítótér az országban, az első, Budapesten kívüli kortárs galéria, amely már ötven éve létezik. A képzőművész-szakma nagyon sok, Miskolcon működő modellt vett át - így például a Nagy Kunsztot, a művésztelepet és az alkotóházat is. A Miskolci Galéria elmúlt fél évszázados működése során jelentős szerepet játszott a magyar művészeti szcéna alakításában és elsősorban grafikai hagyományai által az ország vezető művészeti műhelyei között jegyezték. Ezt az örökséget kell továbbvinni, gazdagítani, ami mindenképpen szép kihívás. Megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek – hangsúlyozta az újonnan kinevezett igazgató.

konya_abel_190109ml_8.jpg

Kónya Ábel arról is szólt, hogy az utóbbi évtizedekben számos kortárs kiállítóhely jött létre illetve nyerte el végleges helyét, formáját Magyarországon. Ennek következtében most már jóval erősebb konkurens közegben kell megtalálnia a Miskolci Galériának azt a karaktert és koncepciót, ami lehetővé teszi, hogy szélesebb összehasonlításban is újra bekerüljön Magyarország kortárs kiállítóhelyeinek élvonalába. - Miskolc a magyar grafika fővárosa. Ezt az alapvetést szükséges a mai körülmények között újraértelmezni és a műfaj tudatos erősítése mellett, a galéria elsődleges karaktereként meghatározni. A grafika és az ahhoz jól köthető műfajok - például a plakátművészet, a rajz és a fotó (annak kortárs művészeti értelmezésében) valamint a médiaművészet adhatják a gerincét annak a programnak, amivel a Miskolci Galéria egyértelmű karaktert nyer, korábbi tradícióira alapozva. A legfontosabb hazai grafikai esemény a Miskolci Grafikai Biennálé - aktuálisan Triennálé - biztosítja a keretet a tárlatrend közép- és hosszú távú tervezéséhez. A jelenlegi kiállítási struktúrában nem esik megfelelő hangsúly a műfajra, így ennek a helyzetnek a megváltoztatása kulcsfontosságú – mondta el az igazgató.

- A Miskolci Galéria és a debreceni Modem által, a fontosabb hazai szakmai szervezetek támogatásával elindított Grafika Hónapja rendezvény egy olyan országos megjelenés lehetőségét biztosítja, amivel a Miskolci Galériának élnie kell. A szervezési és szakmai kapacitást felhasználva el kell érni, hogy pár éven belül ez egy régiós szinten is észrevehető, képzőművészeti megmozdulás legyen – tette hozzá.

konya_abel_190109ml_10.jpg

- Az idei év programja már tavaly elkészült, így nem feltétlenül fedi majd az én elképzeléseimet, de a következő évtől szeretném újrafogalmazni a Galéria szerepét. Felvesszük a kapcsolatot a krakkói triennálé, a katowicei grafika és a székely grafikai biennálé alkotóival, akik olyan természetes partnerek, akiket érdemes lesz bemutatni Miskolcon. Szeretném, ha a Miskolci Galéria bekerülne egy európai körforgásba. Ezen túl fontos lenne, hogy közösségi térként is működjön, hiszen van egy alkotóháza, ahová rendszeresen és szeretettel térnek vissza művészek – zárta szavait Kónya Ábel.

Kónya Ábel képzőművész, kurátor, tervezőgrafikus 1975-ben született Debrecenben. 1998-től 2003-ig a Krakkói Képzőművészeti Akadémia grafika szakán tanult 2003-2005 között a Batuz Alapítványnál volt szakmai gyakorlaton, Németországban. 2005-ben intermédia szakiránnyal szerzett diplomát a Krakkói Képzőművészeti Akadémián. 2006-tól tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE, grafika szekció) és a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének. 2006-2016 között a debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium művésztanára, 2013-tól a MAOE területi választmányi tagja. 2016-2018 között a MODEM vezető kurátora, a Déri Múzeum MODEM igazgató helyettese. 2019-től a Miskolci Galéria igazgatója.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat