2024. április 20. Tivadar
Miskolc számára is óriási jelentőségű lenne Kelemen Didák boldoggá avatása
Répássy Olívia
|
2018. április 17. 11:44
|
frissítve: 2018. április 19. 20:57
Idén április 28-án, szombaton rendezik meg Miskolcon a Kelemen Didák Emléknap immár hagyományossá vált programját, amelyen jelen lesz az egykori hittérítő, templom- és iskolaépítő minorita rendfőnök posztulátora, azaz a boldoggá avatási eljárásának a tisztviselője is.

kelemen_didak_160428_vcs_01.jpg

Várhelyi Krisztina, az Éltető Lélek Alapítvány kuratóriumi képviselője és egyben a Kelemen Didák Emléknap főszervezője portálunknak elmondta, a 18. századi hittérítőnek egy éve van új posztulátora, aki járt már ugyan Miskolcon, de emléknapon még nem vett részt. – Kelemen Didák 1729-ben tette le az alapkövét Miskolcon a Minorita templomnak. Emellett iskolát, rendházat és kollégiumot alapított. Munkássága, hagyatéka felbecsülhetetlen érték Miskolc számára. Nagyon fontosnak érezzük, hogy boldoggá avassák, hiszen ez egy óriási jelentőségű dolog lenne a város számára is.

kelemen_didak_170428_ja_19.jpg

Mint azt a főszervező elmondta, Kelemen Didák tisztelete háromszáz éve folyamatos, és egyre erőteljesebb. – Ezt bizonyítja az is, hogy most már emléktáblát koszorúzhatunk évről évre, és utcát is elneveztek az egykori minorita rendfőnökről. Halálának évfordulóján pedig nemcsak mi, miskolciak emlékezünk munkásságára, hanem programok lesznek Nyírbátorban is, ahol kolostort alapított 1720-ban. Bízunk benne, hogy a boldoggá avatási folyamat ezek hatására fel fog gyorsulni - hangoztatta Várhelyi Krisztina.

kelemen_didak_160428_vcs_02.jpg

Kiemelte, több mint egy évtizede rendezik meg mostani formájában az emléknapot, amely idén is gazdag programot kínál az érdeklődőknek: a program imaórával kezdődik délután 3 órakor, majd koszorúzás, filmvetítések, hangverseny és szentmise következik, egészen este 7 óra utánig.

kelemen_didak_160428_vcs_20.jpg

Délután háromnegyed 5-kor adják majd át a Kelemen Didák-díjat, amelyet mintegy tíz évvel ezelőtt alapított Kalna Zsolt jelenlegi minorita tartományfőnök. Tavaly Tóth Sándor szobrászművész kapta a díjat, aki számos Kelemen Didák-alkotást készített, kiemelkedő módon ápolja a katolikus vallás megerősítőjének emlékét.

kelemen_didak_szenteles_170428.jpg

Várhelyi Krisztina felhívta a figyelmet a rendezvény különlegességeire is. – Azon túl, hogy találkozhatunk az új posztulátorral, eljön Kelemen Didák szülőhelyének, Kézdialmásnak a plébánosa. A közönség zenés irodalmi összeállítást hallhat majd a hittérítő életéről, s levetítünk egy olyan dokumentumfilmet is Kelemen Didákról, amelyet még nem láthatott a nagyérdemű – sorolta az elnök. 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat